23. szeptember 9. – Szombat

Evangélium

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért teszek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszol nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5

Elmélkedés

A legrégebbi zsidó törvények közé tartozik a parancsolat, minden hétik nap a nyugalom, a pihenés napja. A vallásos felfogás szerint Isten a teremtés után megpihent, erre emlékezik a nyugalom napja, amely a zsidóknál a szombaton. E nap hétnapos szakaszokra tagolja az ember életét. Istennek szentelt idő, amely különbözik a munkára szánt időtől. Ünnepnap, amely elkülönül a hétköznapoktól. A kezdeti időkben, amikor a zsidók zárt közösségben éltek, könnyebb volt megtartani a nyugalom napját. Később, amikor szétszóratásban, más népek körében éltek, illetve amikor idegen népek telepedtek le Izrael ugyanazon területein, már nehézséget jelentett a szombati nyugalom megtartása. Ilyen körülmények között a szombat megtartása hitvallásnak és a zsidó néphez való tartozás kifejezésének megfelelően.
A mai evangélium jelenete azt mutatja be, hogy Jézus korában a farizeusok mennyire szigorúan vették a szombatra vonatkozó törvényeket, a munka tilalmát. Még azt is munkának minősítették, hogy az Úr tanítványai néhány kalászt letépnek és megeszik annak termését. Vélekedésükben nem kevés túlzást érzünk.
A mi a heti nyugalom napja vasárnap, mert ezen Krisztus a napon támadt fel. A vasárnap értünk van, kiemel minket a hétköznapok munkájából. Adjuk Istennek ezt a napot!