2017. szeptember 16. - Szombat

   Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz
   gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden
   fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét,
   sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó
   kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő.
   Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: "Uram,
   Uram!" - ha nem teszitek, amit mondok?
   Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja
   tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez,
   aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult
   a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki
   viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz
   az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor
   rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett
   belőle.
   Lk 6,43-49
   Elmélkedés:
   Jézus nemcsak egykori tanítványaihoz intézi szavait, hanem kifejezetten
   megszólítja leendő követőit, bennünket is. Nem elég az ő tanítását
   hallgatnunk, de az sem, ha Urunknak nevezzük őt, mert ostobák vagyunk,
   ha csupán a fülünknek szól a szava. Azt kéri, hogy tanítását valósítsuk
   meg életünkben. Ha a szívünkhöz szól tanítása és a mindennapi
   jócselekedetek gyakorlására ösztönöz minket, akkor bölcsek vagyunk.
   A házépítő emberről szóló példabeszéd arra világít rá, hogy nem
   elegendő, ha megelégszünk Jézus tanításának hallgatásával, hanem
   életünket erre a tanításra, mint igazságra érdemes alapoznunk. Oktalan
   és felelőtlen volna részünkről, ha nem engednénk, hogy a mi Urunk
   tanítása formáljon minket és jócselekedetekre ösztönözzön. Ő nem
   egyszerűen egy eszmére, egy tanra akar minket tanítani, hanem saját
   életformájára. Akkor értettem meg igazán szavait, ha életközösségre
   lépek vele, minden gondolatom az övé, akaratomat átengedem neki, s
   minden jót érte teszek. Ha nem veszem komolyan szavait, nem veszem
   komolyan személyét sem.
   A házépítés hasonlata ugyanakkor azt is szemlélteti, hogy
   Krisztus-követésünket és vallásosságunkat nem tekinthetjük földi
   életünkben befejezettnek, hanem szüntelenül építkeznünk, fejlődnünk,
   növekednünk kell. Építsünk Krisztusra, fejlődjünk lélekben őbenne és ő
   növekedjék bennünk!