2018. július 22. – Évközi 16. vasárnap Evangélium Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34 Elmélkedés A jó pásztor gondoskodása Az elmúlt vasárnap evangéliumában arról olvastunk, hogy Jézus missziós útra küldte tizenkét apostolát, akik az ő nevében hirdették mindenkinek a megtérést. Ezt folytatja a mai részlet, amely szerint a küldöttek visszatérnek Mesterükhöz, Jézushoz, és beszámolnak neki munkájukról és annak eredményéről. Mindebből azonban Márk evangélista leírásából semmit sem tudunk meg, legfeljebb annyit érzünk, hogy a küldöttek nagyon lelkesek lehettek a pozitív tapasztalatok miatt, illetve az is kiderül, hogy nem tétlenkedtek, hanem elfáradtak szolgálatuk végzése közben. Ezt Jézus észre is veszi, ezért azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek. Ebben a mozzanatban megfigyelhető Jézus figyelmessége tanítványai iránt, valamint gondoskodása. Ugyanezt a figyelmességet és gondoskodást vesszük észre az evangéliumi jelenet második részében, de ekkor már nem a tanítványok, hanem a Jézust kereső nép vonatkozásában. Bár Jézus pihenni indul, ebből mégsem lesz semmi, mert az emberek hallgatni akarják őt és ő el is kezdi őket tanítani. Lám, Jézus nem ismer fáradtságot, amikor küldetése teljesítéséről van szó. Az is figyelemreméltó a jelenet során, hogy mindig Jézus személye áll a középpontban, aki összegyűjti övéit. Először a visszatérő tanítványok vonatkozásában figyelhető ez meg, majd pedig a nép vonatkozásában. Ez utóbbit egy jelkép világítja meg: a néptömeg olyan volt, mint a „pásztor nélküli juhok.” Jézus pedig most is pásztornak tekinti magát, aki összegyűjti és vezeti a rá bízott nyájat. Úgy tekint az emberekre, mint akiknek üdvösségre vezetését a mennyei Atya bízta rá, és ő fáradhatatlanul végzi ennek teljesítését. Ez a jelenet tehát pontosan igazolja, amit Jézus egy alkalommal mondott: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11). Jézus tehát jó pásztorként gondoskodik arról, hogy a nép hallja az üdvösség örömhírét, ugyanakkor ez a pásztori gondoskodás megmutatkozik tanítványai felé is. Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy az emberek állandóan keresik Jézust. Hiába próbál időnként magányos helyre félrevonulni tanítványaival, ez a szándéka nem valósul meg, mert keresik őt az emberek. Kitalálják, hogy hová szándékozik menni és „odasietnek.” Márk evangélista szerint nem egyszerűen odamennek, hanem „odasietnek” és megelőzik őt. E kifejezésben az ember igyekezete, vágyakozása, fokozott érdeklődése rejlik, mégpedig olyan vágy, amely már nem feltétlenül evilági dolgokra érvényes. Az emberek megéreznek valamit Jézus hatalmából, személyének varázsa van, tanítása megragadó, ezért híre egyre jobban terjed, egyre többen keresik őt. Jézus minket sem csupán arra hív, hogy hallgassuk őt, hanem hogy induljunk és tegyünk róla tanúságot a világban. Ismerjük fel, hogy az ő küldöttei vagyunk, tehát tovább kell adnunk a megismert tanítást, az evangélium igazságát. Nem a magunk véleményét kell hirdetnünk, hanem azt, amivel Jézus megbíz minket. E küldetésünk teljesítése során biztosan mindig érezni fogjuk az ő pásztori gondoskodását. Keressük azokat az alkalmakat, lehetőségeket, amikor egyedül lehetünk az Úrral és taníthat minket. Induljunk mindig tőle és térjünk hozzá vissza, hogy belőle erőt merítve indulhassunk ismét a tanúságtétel útjára! Az Úr tanítása ma is reményt és vigasztalást ad azoknak, akik szomjazzák az örök igazság tanítását, és utat mutat azoknak, akik az üdvösségre vágyakoznak.