2018. november 25. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” 
Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” 
Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” 
Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”

Jn 18,33b-37

Elmélkedés:

Királyi méltóság 
Évekkel ezelőtt egy litvániai kisváros azzal került rövid időre a figyelem középpontjába, hogy Jézus Krisztust a város királyává nyilvánították. A lakosság vallási buzgósága talán abból fakadt, hogy többségében lengyelek élnek ott, akik köztudottan hívő nemzet. A körülbelül hatezres lélekszámú település képviselőtestülete úgy döntött, hogy a város „urává és védelmezőjévé” nyilvánítják Jézust, határozatukban pedig kifejezték reményüket, hogy az Úr tanítása ne csupán az emberek magánéletében legyen irányadó, hanem a közösségi életben, a politikában és a kultúrában is. Nem volt ebben politikai üzenet az ország felsőbb vezetése felé, nem voltak jogi vonzatai, csupán azt akarták kifejezni, hogy a krisztusi igazság és a keresztény értékek a mértékadóak az itt élők számára. 
Az eset azt bizonyítja, hogy Krisztus királyságának gondolata nagyon közel áll a hívő emberek szívéhez. Mit jelent Krisztus királyi méltósága? Az evangéliumokban több helyen is találkozunk azzal, hogy az emberek Jézus személyéhez királyi hatalmat kapcsolnak. A csodálatos kenyérszaporítás az egyik ilyen érdekes esemény. Amikor az emberek megtapasztalják Jézus rendkívüli erejét, hogy tudniillik néhány kenyér megszaporításával képes jóllakatni több ezer embert, királlyá akarják őt tenni. A cselekedetében ugyanis messiási jelet láttak, s úgy gondolták, hogy az eljövendő Messiás majd királyként fog uralkodni. E felfogásuk miatt azonban Jézus kitér szándékuk elől és nem engedi, hogy királyi méltóságra emelje őt a tömeg (vö. Jn 6,15). A jeruzsálemi bevonulás alkalmával a néptömeg királyként köszönti Jézust. Ezt kiáltozzák: „Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya” (Jn 12,13). 
Ezen események után Jézus szenvedéstörténetében többször is előfordul a királyi megnevezés, illetve az a téma, hogy király-e Jézus? Erről olvasunk a mai evangéliumban. A kihallgatás során Pilátus ezt kérdezi: „Te vagy a zsidók királya?” (Jn 18,34). Ezt követően a Jézust megostorozó és tövissel megkoronázó római katonák gúnyolódva mondták neki: „Üdvöz légy, zsidók királya” (Jn 19,3). Ezután Pilátus a nép elé vezeti Jézust és ezt mondja: „Nézzétek a királyotok!”, majd pedig amikor a tömeg Jézus keresztre feszítését követeli, akkor ezt kérdezi: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” Kijelentésére a főpapok így tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” (vö. Jn 19,14-15). Pilátus azonban semmibe veszi tiltakozásukat és a keresztre a következő feliratot teteti: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” (Jn 19,19). 
Krisztus országa nem evilági ország, ő nem földterületeken és népeken akar uralkodni, tehát királysága, királyi uralma és méltósága más, mint a földi királyoké. Ő az emberi szívekre szeretné kiterjeszteni uralmát, amely nem kényszer, hanem szelíd erő, igazságra vezető útmutatás, üdvösségre vezető igazság. Jézus Krisztus a mi életünk és szívünk egyetlen királya. Egyedül neki van hatalma ahhoz, hogy minket, embereket elvezessen az Atyához, az örök üdvösségre. Őt szolgáljuk, amikor rászoruló embertársainkat segítjük. Az ő királyi hatalma a kereszten mutatkozik meg. Szenvedő arcán is felfedezhetjük a királyi arcvonásokat.