2019. február 10. – Évközi 5. vasárnap

Evangélium

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. 
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. 
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. 
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Emberhalászat 
A Jézus által meghívott első tanítványok, Péter és András, valamint Jakab és János, halászok voltak. Az Úr pedig másféle halászatra, emberhalászatra hívta őket. „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel” – mondja Péternek, de szava a többi apostolhoz is szól, továbbá mindazokhoz, akiket a későbbi évszázadok folyamán meghív az apostoli szolgálat folytatására. A meghívás, a megszólítás, az új feladattal való megbízás mozzanatában észre kell vennünk, hogy maga Jézus is halásszá válik. Kiveti a hálót, hogy a világ zűrzavarának tengeréből kifogjon olyan embereket, akikben jószándék lakik, s akikben meglátja a vágyat és készséget, hogy életüket egy nagyobb jó szolgálatába állítsák. Ez a gondolat jelenik meg a keresztény művészetekben olyan freskókon vagy domborműveken, amelyek a halászó Jézust ábrázolják. Jézus tehát nem a bárkában ülve vagy a tengerparton állva ad tanácsokat Péternek és társainak, hogy miként kell halászni, hanem ő maga ül a vízparton, kezében zsineg, és kirántja a horogra akadt halat, vagy éppen viszi a fogást. Túl azon, hogy egyeseket sajátos hivatásra hív Jézus, azt is kifejezi ez a kép, a halászó Krisztus képe, hogy az Úr kiveti a tanítás hálóját, azaz nyilvános működése során személyesen tanította a népet, mennybemenetele után pedig az ő közössége, az Egyház szolgálata által hirdeti az örömhírt minden nemzedéknek. 
Az Egyház küldetése minden korban az igehirdetés, az örömhír terjesztése, az üdvösségre vezető igaz tanítás továbbadása. Ezen a ponton visszatértünk oda, hogy Jézus emberhalászatra hív minket, az egyház tagjait. És itt mindjárt tovább kell lépnünk arra a gondolatra, hogy Isten munkatársai vagyunk az emberhalászatban, amit fogunk az nem a miénk, hanem Istené, átadjuk, átengedjük neki. 
Érdemes odafigyelnünk az evangéliumban arra a mozzanatra is, hogy az emberhalászatra való meghívás a csodálatos halfogás eseménye után történik, amely történetben három elem lényeges, az emberi kudarc, az Úrnak való engedelmesség és az isteni segítségnyújtás a csoda révén. Amikor Jézus arra kéri Pétert, hogy vesse ki a hálót, a halász keserűen számol be eredménytelen munkájukról: „egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit.” Hiába volt a fáradalmas emberi munka, az erőfeszítés, a küszködés, a háló üres marad, és bizony az üres hálót nehezebb partra húzni, mint a halakkal megteltet. Péter mégis megérzi Jézus szavaiban a lehetőséget, ezért emberi csalódottságának kifejezése után rögtön a bizalom hangján szólal meg: „de a te szavadra kivetem a hálót.” Érezzük, hogy felcsillan a szeme, új erő száll megfáradt karjaiba, szívét eltölti a reménység. Talán ha más kérné ugyanezt, például egy tapasztalt halász, aki jól ismeri a halászat fortélyait, akkor Péter csak legyintene, aligha engedelmeskedne. De ha az Úr mondja, ha ő kéri, akkor érdemes dolgozni, érdemes fáradni, az ő szavának érdemes engedelmeskedni. Ezt a készséget és bizalmat jutalmazza meg az isteni közbeavatkozás, a csoda. Minden emberi fáradozásunkat, különösen is az emberhalászat feladatát Isten teljesíti be. Nélküle lehetetlen, eredménytelen vállalkozás volna. Saját erőnkből alkalmatlanok volnánk az igehirdetés, az emberhalászat feladatára, de Isten segítségével és erejével az emberi képzeletet messze felülmúló eredménye lesz szolgálatunknak.