2019. április 28. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Evangélium

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” 
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” 
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. 
Jn 20,19-31

Elmélkedés

Tamás apostol esete 
A húsvét utáni vasárnapon minden esztendőben Tamás apostol történetét olvassuk az evangéliumban. S bár jól ismerjük a történetet és annak végkifejletét, minden évben izgalom és megdöbbenés tölti el szívünket már az első sorok hallatán. Látni a szegek helyét az Úr kezén és lábán, megérinteni oldalán a sebhelyet, ez Tamás apostol vágya. E sebhelyek a szeretet forrásai, hiszen Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, ezért a keresztből szeretet sugárzik az emberiség felé. E sebhelyek a szeretet bizonyítékai. A feltámadás után tehát nem csupán annak bizonyítékai, hogy valóban a keresztre feszített Jézus áll élőként az apostolok és tanítványok előtt, hanem a mennyei Atya megváltó szeretetének és a Fiú engedelmes szeretetének a bizonyítékai. Tamás nem apostoltársainak, az ő tanúságtételüknek akar hinni, hanem a saját szemének. Meg akar győződni személyesen arról, hogy Mestere feltámadt és meg akar győződni arról, hogy a többi apostol igazat beszél és nem csupán képzelődnek. 
Nyolc nap telik el addig, amíg Tamás apostol vágya teljesül. A kételkedés, a bizonytalanság, a lelki nyugtalanság ideje ez, a hitetlenség és a feszült várakozás ideje. Magamban úgy képzelem el ezt a hetet, hogy Tamás apostol alig aludhatott. Gondolatai szüntelenül akörül forogtak, hogy mi történt az utolsó vacsorán, hogyan fogták el utána az Urat, hogyan futott el ő és a többiek, s aztán hogyan hallgatta másoktól, idegenektől, ismeretlenektől, hogy Jézust keresztre feszítették. És aztán jött a meglepetés, a hallatlan hír, amit már nem ismeretlenek közölnek vele, hanem olyan személyek, akikkel együtt Jézus tanítványa volt három évig, s akiknek a szavára adott, s ők most azt állítják, hogy feltámadt a halálból az Úr, látták őt. Ez idő alatt sokszor átgondolhatta a történteket, az apostolok talán többször is elmondták neki a feltámadt Úr megjelenését, de ő újra és újra ismételgette nekik vagy magának: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” 
Nyolc nap múlva Jézus újra megjelenik és Tamáshoz fordul: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat!” Nem tudjuk biztosan, hogy ebben a helyzetben Tamás megérintette-e a sebeket vagy sem. A keresztény művészek sokszor úgy ábrázolták az esetet, hogy Tamás valóban megérinti ujjával az Úr oldalsebét, gondoljunk például Caravaggio híres festményére. Mások azt gondolják, hogy nem volt szükség tényleges érintésre és az evangélium sem tesz erről említést. Jézus, aki megengedte, hogy megérintse és drága olajjal kenje be lábát a bűnös asszony, más esetben megérintse őt a vérfolyásban szenvedő asszony, s aki gyógyításai alkalmával megérintette a betegeket, még a leprásokat is, miért ne engedte volna meg, hogy Tamás megérintse őt? Azt nem tudhatjuk, hogy történt-e érintés, de az biztos, hogy Tamás láthatta a sebeket és ez indította őt hitének megvallására: „Én Uram, én Istenem!” Érdemes hinnünk a korábbi hitetlenségét, kételkedését megbánó Tamás apostolnak! Mert boldogok mindazok, akik nem láthatták személyesen az Urat, de hisznek benne.