2019. május 5. – Húsvét 3. vasárnapja

Evangélium

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: 
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. 
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. 
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. 
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. 
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” 
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” 
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! 
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1-19

Elmélkedés

Szeretsz-e engem? 
A húsvéti időszakban a feltámadt Jézus jelenéseiről olvasunk az evangéliumokban. E jelenések egyrészt megerősítik az apostolokat, hogy az Úr valóban él, feltámadt a halálból, másrészt fokozatosan feltárják küldetésüket, miszerint tanúságot kell tenniük az Úr megváltó haláláról és feltámadásáról. A mai vasárnap evangéliuma, amely a csodálatos halfogást, majd ezt követően Péter vallomását és a neki szóló különleges hatalom adását beszéli el, megfelel a kettős szándéknak. 
A történet Péter apostol kezdeményezésével indul, aki ezt mondja társainak: „Megyek halászni.” Kissé meglepődünk ezen a kezdeményezésen, hiszen három évvel korábban, Jézus nyilvános működésének kezdetén, amikor az Úr meghívta első tanítványait, Péternek a következő ígéretet tette: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,10). Talán elfelejtette volna Péter ezt az ígéretet? Eredeti mesterségét mindenesetre nem felejtette el, megvan még a régi bárka, megvan a háló és itt vannak társai is, akikkel korábban együtt halászott. Karja talán kissé elszokott az evezéstől és a háló kivetésétől, de a korábban sokszor gyakorolt mozdulatokat nem felejtette el. Társai hozzá hasonlóan gondolkodnak, követik Pétert, ők is úgy gondolják, hogy az évekig tartó tanítványi élet után most vissza kell térniük ahhoz a munkához, amitől egykor Jézus elszólította őket. 
Az egész történetet be lehetne állítani nagyon pozitívan is, miszerint tulajdonképpen nem is akartak visszatérni eredeti mesterségükhöz és munkájukhoz, csupán el akartak kezdeni valami újat és a lelkesedés vezette őket, de ha őszinték vagyunk, akkor nem ez érződik ki a jelenetből, hanem a csalódottság. Nincs szó itt új hivatásuk felismeréséről, hanem inkább elkeseredett embereket látunk, akiknek nagy álma Mesterük halálával szertefoszlott, s most halászni indulnak, mert úgy érzik, máshoz nem értenek. Csalódottságukat fokozza a sikertelen munka, az eredménytelen fáradozás, hiszen egyetlen halat sem tudnak fogni. Ebből a vert helyzetből csak felemelkedni lehet, s jön is a fordulat, mégpedig Jézus megjelenésével, akit azonban csak azt követően ismernek fel, hogy szavára kivetik a hálókat, s a hálók azonnal megtelnek hallal. Ez a jel, ez a csoda segíti őket a felismerésben: aki segített nekik, nem lehet más, mint Jézus, akinek közelében számos hasonló csodát megtapasztaltak. Az evangélista így összegzi az apostolok tapasztalatát: senki sem kérdezte meg, hogy ki tett csodát, mert mindannyian tudták, hogy az Úr az. 
A csodálatos halfogás után Jézus háromszor kérdezi meg Pétert, hogy szereti-e őt, s Péter háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt. Jézus nem arra kíváncsi, hogy Péter szereti-e a nyájat, amelynek vezetését rá akarja bízni, hanem hogy szereti-e őt. Egyedül az Úr iránti szeretet lehet az alapja annak, hogy valaki a krisztusi közösség vezetője legyen. Mert a nyájat csak az tudja majd szeretettel szolgálni, aki szeretetből odaadta életét az Úrnak. 
Nem csak az Egyház vezetőinek, hanem minden krisztushívőnek érdemes időről időre megújítani szeretetét Jézus iránt, amely szeretet biztos alapja az Egyháznak és Isten országáért végzett szolgálatunknak.