2019. május 26. – Húsvét 6. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” 
Jn 14,23-29

Elmélkedés

A Szentlélek vezetésével 
Az Istennel való találkozás az ő szavának, tanításának hallgatásával kezdődik. Nem passzív hallgatás ez, nem csupán a fül megnyílása Isten üzenete iránt, hanem odafigyelés, a szív nyitottsága és készsége a hallottak megvalósítására. E folyamat során engedjük, hogy a tanítás dolgozzon bennünk, mint az élesztő a tésztában, átjárjon, átalakítson minket, hasson értelmünkre, érzelmeinkre és akaratunkra, továbbá cselekvésre ösztönözzön minket. A cél tehát világos számunkra, a törekvés sem hiányzik belőlünk, hogy Isten igéje szerint éljünk, de az emberi erőnk mégis kevésnek bizonyul sok esetben a megvalósításra. Ilyen helyzetekben lehet számunkra fontos Jézus bátorítása, ígérete, amit a mai evangéliumban olvasunk: „A Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Nem csak az egykori tanítványoknak szólt tehát ez az ígéret, hanem nekünk is, akik halljuk az Úr szavát, keressük annak értelmét és megvalósítási területeit. 
Itt érdemes egy figyelmeztetést tennünk: Legyünk óvatosak és engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket az isteni üzenet megértésében! A magunk okoskodása, és tudálékossága ugyanis kiolthatja bennünk a Lélek tüzét, s ez esetben csupán a holt betűvel találkozunk, amely aligha vezet minket az élő Istenhez. Lényeges az is, hogy ne engedjünk a saját türelmetlenségünknek, ne sürgessük Istent, hogy kérdéseinkre azonnal válaszoljon! A Szentlélek türelemre tanít minket és majd gondoskodik róla, hogy a kellő időben megkapjuk az iránymutatást útkeresésünkre, a vigasztalást bánatunkra, a szükséges jó tanácsot bizonytalanságainkra és a megnyugtatást aggodalmainkra. 
Az Úr ígéretének teljesedését, a Szentlélek megvilágosító tevékenységét minden korban megtapasztalta az Egyház és mi is megtapasztalhatjuk Isten üzenetének olvasása során. A Lélek gondoskodik arról, hogy a szívünkbe hullott jó mag növekedésnek induljon és bőséges termést hozzon. Az a „minden”, amire a Szentlélek megtanít minket, nem végtelen tartalmú tudás megismerését és megértését jelenti, hanem mindannak megértését, amit üdvösségünk érdekében és embertársaink javára tennünk kell. Nem szükséges tehát túlterhelnünk értelmünket könyvtárnyi ismeret tanulásával, hanem elégedjünk meg azzal, hogy amit megértettünk, azt meg is tegyük. E folyamatban egészen Istennek tudjuk szentelni magunkat, alázatosan átengedjük neki életünk irányítását, mert felismerjük a neki való engedelmességben és parancsainak teljesítésében az üdvösség útját. 
A feltámadt Jézus ma ezt mondja nekünk: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat.” Ismerős a kijelentés. Nem elég hallgatni tehát, amit az Úr mond, hanem meg is kell tartani. Erről szól a homokra és sziklára épített ház példázata, amelyet Jézus így vezet be: „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette házát” (Mt 7,24). Igen, érdemes okosnak lennünk, sziklára, azaz az Úr igaz és üdvösségre vezető tanítására építenünk egész életünket. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat” – mondja Jézus, amiből megértjük, hogy a szeretet soha nem maradhat érzés a szívünkben, hanem tettekben, jócselekedetekben nyilvánuljon meg.