2020. március 15. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Jn 4,5-42

Elmélkedés

Találkozás az irgalmas Istennel
Egyszer egy fiatal elment egy bölcshöz, hogy tanuljon tőle. Két napig tartott az út, mire felért a hegyre, ahol a bölcs lakott. Éppen ült a háza előtt és teát ivott. Elmondta neki, hogy tanulni jött, aztán elmondta, hogy eddig mi mindent tanult az iskolákban. A bölcs öreg türelmesen végighallgatta, majd így szólt: „Gyere vissza egy hónap múlva!” A fiatal a megbeszélt időben újra megjelent a bölcsnél, aki most is üldögélt a háza előtt és teát ivott. Az ifjú rögtön elmesélte, hogy odahaza megbeszélte a barátaival, miért is küldhette őt haza az első találkozáskor, el is mondta azt a néhány lehetséges dolgot, amit egy hónap alatt kitaláltak. Az öreg most is türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a második egy hónap után visszajött, a háza előtt üldögélő és teázó öregnek elmondta, hogy nem beszélt senkivel, csak önmaga gondolkodott azon, hogy miért küldhette el másodszor is, és felsorolta, ami eszébe jutott. A végén a bölcs ismét csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a harmadik hónap elteltével ismét eljött, leült az öreggel szemben és csak hallgatott. Csak várt, de nem szólalt meg. Egy idő után az öreg felállt, bement a házába, hozott neki egy üres csészét és a kezébe adta, majd öntött neki a teából. Közben ezt mondta: „Eddig tele volt a csészéd, nem tudtam volna neked teát adni. És tele volt a szíved mindenféle gondolattal, nem fért volna bele a tanításom. De most már tudlak tanítani.”
Jézus és a szamariai asszony találkozását olvassuk a mai evangéliumban. A találkozás Jákob kútjánál történik. A hosszas beszélgetés során az asszony szépen feltárja az Úr előtt szívét, közben meglepődik azon, hogy az idegen ismeri életének legnagyobb gondját és titkát, elmondja neki vágyait, hogy mitől lehetne könnyebb az élete. Párbeszédüket hallva végig olyan érzésünk van, hogy a beszélgetés során kitisztul, kiüresedik a szíve. A mindennapi élet gondja elszáll, szertelen vágyai csillapodnak. Mindez Jézus segítségével történik, akinek mindvégig éppen az a szándéka, hogy a helytelen vágyak és gondolatok eltűnjenek az asszony szívéből és helyükbe majd újakat tudjon tölteni. Találkozásuk pillanatában csak az asszony korsója üres, a szíve nem. De a beszélgetés végére alkalmassá válik arra, hogy megkapja Jézustól az örök élet vizét és a hitet.
És még egy gondolat az evangéliumi jelenet helyszínével kapcsolatban. A találkozás egy Szikar nevű városnál történt. Ezen a földön telepedett le Jákob, miután kibékült testvérével, Ézsauval. Ézsau hosszú évekig haragudott testvérére, mert csellel elvette tőle az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást is megszerezte. Ez a föld tehát a megbocsátás, a kiengesztelődés helye volna, de nem volt az, mert a zsidók és a szamaritánusok között ellenségeskedés volt, s ez Jézus korában már évszázadok óta tartott. A zsidók és a szamaritánusok nem érintkeztek, nem beszéltek egymással. Ezért lepődik meg az asszony is, hogy Jézus szóba áll vele és a segítségét kéri. Jézus és a szamariai asszony találkozásában meg kell látnunk azt a jelképet, hogy az Úr újra a megbocsátás helyévé teszi ezt a földet. Ezt a gondolatot erősíti az, hogy egy bűnös asszonyról van szó, vele találkozik a mindenki számára megbocsátást hirdető és megbocsátó Jézus. A nagyböjt a mi számunkra is lehetőség, hogy az irgalmas Istennel találkozzunk.
© Horváth István SándorTalálkozás az irgalmas Istennel
Egyszer egy fiatal elment egy bölcshöz, hogy tanuljon tőle. Két napig tartott az út, mire felért a hegyre, ahol a bölcs lakott. Éppen ült a háza előtt és teát ivott. Elmondta neki, hogy tanulni jött, aztán elmondta, hogy eddig mi mindent tanult az iskolákban. A bölcs öreg türelmesen végighallgatta, majd így szólt: „Gyere vissza egy hónap múlva!” A fiatal a megbeszélt időben újra megjelent a bölcsnél, aki most is üldögélt a háza előtt és teát ivott. Az ifjú rögtön elmesélte, hogy odahaza megbeszélte a barátaival, miért is küldhette őt haza az első találkozáskor, el is mondta azt a néhány lehetséges dolgot, amit egy hónap alatt kitaláltak. Az öreg most is türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a második egy hónap után visszajött, a háza előtt üldögélő és teázó öregnek elmondta, hogy nem beszélt senkivel, csak önmaga gondolkodott azon, hogy miért küldhette el másodszor is, és felsorolta, ami eszébe jutott. A végén a bölcs ismét csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a harmadik hónap elteltével ismét eljött, leült az öreggel szemben és csak hallgatott. Csak várt, de nem szólalt meg. Egy idő után az öreg felállt, bement a házába, hozott neki egy üres csészét és a kezébe adta, majd öntött neki a teából. Közben ezt mondta: „Eddig tele volt a csészéd, nem tudtam volna neked teát adni. És tele volt a szíved mindenféle gondolattal, nem fért volna bele a tanításom. De most már tudlak tanítani.”
Jézus és a szamariai asszony találkozását olvassuk a mai evangéliumban. A találkozás Jákob kútjánál történik. A hosszas beszélgetés során az asszony szépen feltárja az Úr előtt szívét, közben meglepődik azon, hogy az idegen ismeri életének legnagyobb gondját és titkát, elmondja neki vágyait, hogy mitől lehetne könnyebb az élete. Párbeszédüket hallva végig olyan érzésünk van, hogy a beszélgetés során kitisztul, kiüresedik a szíve. A mindennapi élet gondja elszáll, szertelen vágyai csillapodnak. Mindez Jézus segítségével történik, akinek mindvégig éppen az a szándéka, hogy a helytelen vágyak és gondolatok eltűnjenek az asszony szívéből és helyükbe majd újakat tudjon tölteni. Találkozásuk pillanatában csak az asszony korsója üres, a szíve nem. De a beszélgetés végére alkalmassá válik arra, hogy megkapja Jézustól az örök élet vizét és a hitet.
És még egy gondolat az evangéliumi jelenet helyszínével kapcsolatban. A találkozás egy Szikar nevű városnál történt. Ezen a földön telepedett le Jákob, miután kibékült testvérével, Ézsauval. Ézsau hosszú évekig haragudott testvérére, mert csellel elvette tőle az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást is megszerezte. Ez a föld tehát a megbocsátás, a kiengesztelődés helye volna, de nem volt az, mert a zsidók és a szamaritánusok között ellenségeskedés volt, s ez Jézus korában már évszázadok óta tartott. A zsidók és a szamaritánusok nem érintkeztek, nem beszéltek egymással. Ezért lepődik meg az asszony is, hogy Jézus szóba áll vele és a segítségét kéri. Jézus és a szamariai asszony találkozásában meg kell látnunk azt a jelképet, hogy az Úr újra a megbocsátás helyévé teszi ezt a földet. Ezt a gondolatot erősíti az, hogy egy bűnös asszonyról van szó, vele találkozik a mindenki számára megbocsátást hirdető és megbocsátó Jézus. A nagyböjt a mi számunkra is lehetőség, hogy az irgalmas Istennel találkozzunk.