2020. március 22. – Nagyböjt 4. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

Nagyböjti látomás
Van egy nagyböjti látomásom. Egy templomot látok magam előtt. Nem figyelem, hogy egyszerű vagy gazdagon díszített-e az épület belseje, csupán azt látom, hogy tele van emberekkel. Gyermekekkel és fiatalokkal, felnőttekkel és idősekkel. Gazdagokkal és szegényekkel, okosakkal és kevésbé tanultakkal, egészségesekkel és betegekkel. De mindenki meg van kötözve, a kezeken láncok és bilincsek. Az emberek nézik kezükön a láncokat, de nem próbálja senki dühödten letépni, lerázni magáról, mert tudja, hogy hiábavaló volna erőlködése. Nem beletörődéssel nézik a láncokat, hanem várakozással és reménnyel, mint akik ígéretet kaptak és tudnak türelmesen várni. Aztán megjelenik valaki elől, ragyogó fehér ruhában és megszólal. Ekkor mindenki felé fordul. Hangja egyszerű, de mégis van benne egy kis ünnepélyesség. A hang ismerősen cseng mindenkinek, s mintha azt is már hallották volna, amit mond, mert üzenete is ismerősen cseng. Hangjában nincs semmi fenyegetés. Szelíden mondja: Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg! És ez a szelíd hang igaz bűnbánatot ébreszt az emberek szívében, s lehullanak a láncok a kezekről.
Ez a látomás talán a mostani szentmisén jelenlévőkről szól, vagy más plébániai közösségekről, de az is lehet, hogy az egész Egyházról. Mindannyiunknak szüksége van a bűnbánatra és a megtérésre! Szükségünk van a lelki megtisztulásra! Szükségünk van a hit ajándékára! Szükségünk van arra, hogy megnyíljon a szemünk! Szükségünk van rá, hogy Jézus felnyissa szemünket, ahogyan felnyitotta annak a vaknak, akiről a mai evangéliumban olvasunk. A történet meglehetősen mozgalmas. Van itt minden: gyógyítás, hitvita, kiátkozás, hitvallás, felszólítás a bűnbánatra. Az evangéliumokban sok mozgalmas történetet olvasunk, a Jézus körüli események, a vele való találkozások ilyen jellegűek. De itt most még a szokásosnál is több fordulatot hoz az események előrehaladta. A történet egy szokásos gyógyító csodaként indul. Az Úr találkozik egy beteggel, egy olyan emberrel, aki születésétől fogva vak. A betegség tehát rendkívül komoly. Jézus korábbi csodáit ismerve szinte előre látjuk, hogy most egy fohász következik az Atyához, aztán egy érintés és a vak rögtön látni fog. Jézus azonban nem siet ennyire. A gyógyítás folyamatába beiktat egy tisztulási szertartást. Ezzel meg is értjük mindjárt, hogy miért volt szükség a vak szemének sárral való megkenésére. Jézus érzékelteti, hogy a gyógyulás tőle jön, de a tisztulásért az embernek is tennie kell valamit, meg kell mosakodni.
Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem látjuk annak értelmét. Céltalanok vagyunk, haszontalannak érezzük magunkat. Változtatni szeretnénk, de nem érzünk hozzá elegendő erőt. A vakon születettnek az egész élete ilyen volt. Mire jó az ő élete? Kolduljon élete végéig? Ebből a céltalanságból húzza ki, emeli ki őt Jézus. Életének új értelme nem csak abban van, hogy mostantól majd tud dolgozni és valami hasznosat tenni, hanem abban is, hogy küldötté, tanúságtevővé válik. Elmondja az embereknek, hogy hisz Jézusban, az ő gyógyítójában, hisz abban, hogy ő az Isten Fia.
Miért olvassuk éppen nagyböjtben ezt a történetet? Jézus minden emberrel azt akarja tenni, amit a vakkal tett. Szeretne minket kigyógyítani a hitetlenségből, a kételkedésből, az aggodalmaskodásból. Szeretne minket megszabadítani testi és lelki hiányainktól. Szeretne minket megtisztítani a bűntől. Szeretne minket megajándékozni a lelki tisztasággal. Szeretne minket elvezetni egy új életre, egy boldogabb, szentebb, teljesebb életre. Szeretne minket megajándékozni a hittel és a hit szerinti látásmóddal. A nagyböjti látomást, amiről az elején beszéltem, Jézus tudja beteljesíteni. Ő szabadít meg a bűntől, ami megbilincsel minket és ő adja nekünk a hitet