2020. április 5. – Virágvasárnap

Evangélium

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”
Mt 21,1-11

Elmélkedés

Az út a mi ajándékunk
Egy héttel húsvét előtt, virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, s ezzel az ünneppel belépünk a nagyhétbe. A szentmise kezdetén a virágvasárnapi körmenet részeként olvassuk fel a bevonulásról szóló evangéliumi részt, a szentmisében pedig, az evangélium helyén Jézus szenvedésének története, a passió hangzik el. Ez a nap és az előttünk álló hét kettősséget mutat, az események és az emberi magatartás kettősségét. Egyrészről látjuk a boldog éljenzést, az emberek örömét, akik a városba érkező Jézust királyként köszöntik. Másrészt látni fogjuk a gyűlölettől és a haragtól ökölbe szorult kezeket, a hangos ordítást, a követelést, hogy Pilátus feszíttesse őt keresztre. Előbb nagy dicsőségben részesül Jézus, majd pedig megaláztatást kell elszenvednie. Most az emberek leveszik ruháikat, hogy az úton Jézus elé terítsék, később megszaggatják ruháikat annak jeleként, hogy nem akarják tovább hallgatni Jézust, mert szavait istenkáromlásnak tartják. Most minket is magával ragad az örömteli hangulat, pár nap múlva pedig vagy elmenekülünk az apostolokkal együtt vagy értetlenül állunk a kereszt alatt Jézus halála láttán.
Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy milyen lelkülettel fogadja Jézus mindazt, ami körülötte és vele történik. Az ő küldetése, az ő útja hamarosan véget ér. Az út, amely a pusztaságból indult, ahol megkísértette őt a sátán hatalmat és dicsőséget felajánlva neki. A kísértés most is jelentkezik az emberek részéről, akik királyt látnak benne. Ezt a gondolatot azonban Jézus egészen egyszerűen hárítja el magától: szamárháton érkezik Jeruzsálembe. Egy valódi királytól, egy uralkodótól mást várnának az emberek, de a mi Urunk nem az ő elvárásaiknak akar megfelelni, hanem a mennyei Atyának engedelmeskedik. Mindig azt az utat járta, amit az Atya jelölt ki számára. A pusztától a Golgotáig. És ez az út egyáltalán nem mentes a kísértésektől. Ezt látjuk a bevonuláskor és ezt fogjuk látni az utolsó vacsora után is, amikor az Olajfák hegyén virraszt az Úr. Minden kísértésre ugyanaz a válasz: Jézus teljes bizalommal az Atyára hagyatkozik, rá bízza életét. Elutasítja ennek a világnak a dicsőségét, újra és újra a szelídség útját választja, mindvégig, a keresztig az engedelmesség és az alázat az útitársa.
A nagyhét egy útra hív minket, amely virágvasárnaptól húsvétig vezet, közben leülünk egy kis időre az utolsó vacsora termében, majd virrasztani és imádkozni megyünk az Olajfák hegyére. Utána elkísérjük az Urat a keresztúton a Golgotára, majd pedig harmadnap a sírhoz indulunk. Miért érdemes megtennünk ezt az utat? Mondok egy történetet: Egy fiú egyszer szép ajándékot akart adni egy lánynak, akit szeretett. Emlékezett rá, hogy a nagypapája régen mesélte, hogy a sziget túlsó oldalán gyönyörű kagylók vannak, ezért elindult és hozott egyet a lánynak. Ő mindjárt ezt kérdezte: Hol találtad? A környékünkön nincsenek ilyen szépek. A fiú elmesélte, hogy a sziget túlsó végéről hozta. A lány elismeréssel mondta: Bizony nagy utat tettél meg érte. A fiú erre csak ennyit mondott: A hosszú út is az ajándék része. Közben rád gondoltam.
Azzal a szándékkal induljunk el nagyheti utunkon, hogy ez legyen a mi ajándékunk az Úrnak. Minden lépésnél, minden nap gondoljunk őrá és az ő áldozatára. Gondoljunk arra, hogy szeretetből áldozta fel értünk életét.