2020. május 3. – Húsvét 4. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10

Elmélkedés

Jó pásztorként
A pásztorról szóló jézusi tanítást a vakon született ember meggyógyítása előzi meg Szent János evangéliumában. A történet végén a most már látó ember megvallja, hogy hisz Jézusban, de nem csak mint gyógyítóban, hanem hiszi, hogy ő az Isten Fia. E történethez és hitvalláshoz kapcsolódik a jó pásztorról szóló beszéd, amit a mai vasárnapon olvasunk, mégpedig nem véletlenül. A vak meggyógyítása történetében van egy mozzanat. Az ott tartózkodó farizeusok vitatkozni kezdenek vele, hogy ki volt a gyógyítója. A vakon született, de most már látó ember megvallja, hogy biztosan Istentől származik, aki jót tett vele, mert különben nem tudta volna megajándékozni őt a látással. Ezt mondja: „Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit” (Jn 9,32). Erre a farizeusok kidobták őt, nem foglalkoztak többet vele. Ők, akik vallási tekintélynek számítanak és az volna a feladatuk, hogy pásztorként vezessék a népet, most kitaszítanak egy embert Jézus miatt, Jézusról tett hitvallása miatt. Olyan ez, mintha egy pásztor a farkasok elé lökne egy bárányt vagy elkergetné a nyájból. Jézus tanítása tehát a farizeusok méltatlan cselekedetére való válasz. Látja, hogy rossz pásztorok, ezért szükségesnek tartja elmondani, hogy miként kellene viselkedniük, ha jó pásztorok volnának.
A példázatban Jézus pontosan leírja a pásztor tevékenységét. A pásztor nappal legeltet. Tudja, hol van jó legelő és víz az állatok számára, oda vezeti őket. Védelmezi továbbá a nyájat a vadállatoktól. Éjszakára karámba tereli az állatokat, amelynek egyetlen ajtaja van. Értelemszerűen a pásztor is a karám ajtaján keresztül közlekedik. Aki nem az ajtón keresztül megy be, hanem például átmászik a karámon, az nem jó szándékkal érkezik. Tolvaj és rabló, aki lopni akar a bárányok közül. Aztán Jézus arról is beszél, hogy az idegen hangját nem ismerik a bárányok, ezért nem követik. A bárány tehát nem egy ostoba állat, jól tudja, ki mellett van biztonságban és ki vezeti bőséges legelőkre. A bárány csak a saját pásztorának hangját ismeri és követi.
A beszéd ezen a ponton megszakad annak említésével, hogy a hallgatóság nem értette, miről és kiről van szó. Bizonyára eddig is sejtették, hogy nem az állattartás vagy a pásztorélet rejtelmeibe akarja beavatni őket Jézus, aki tovább folytatja beszédét. Kiderül, hogy önmagát állítja szembe a korábbi vezetőkkel és tanítókkal. „Én vagyok az ajtó a juhok számára” – mondja. Aki nem Jézuson keresztül közelít Isten népéhez, az méltatlan arra, hogy pásztornak nevezzék, mert valójában tolvaj és rabló. Aki nem Jézus nevében és nem az ő lelkületével akarja vezetni a rábízottakat, az jobb, ha más mesterség után néz. Aki nem a nyáj javát nézi és nem védelmezi minden erejével a bárányokat veszély esetén, az hűtlen és rossz pásztor.
Sem a bibliai időkben, sem napjainkban pásztornak lenni nem nagy karrier. Az Úr szolgálatában lelkipásztornak lenni nem nagy karrier, de aki előmenetelre vágyik, annak fejében aligha fordul meg a papi hivatás gondolata. Ugyanakkor papnak, lelkipásztornak lenni nagyszerű dolog, szép hivatás. Isten küldötteként és Jézus nevében vezetni az embereket az üdvösség felé szép feladat. Olyan pásztorokra van szüksége az Egyháznak, akik ismerik az Úr szívének szándékát és hallják a bárányok, a rájuk bízottak szívverését is.