2020. október 4. – Évközi 27. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig (a sziklába) taposógödröt vágott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte le hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal? Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
Mt 21,33-43

Elmélkedés

Te vagy az élő Isten Fia
A mai evangéliumban Jézus egy példabeszédet mond a szőlőmunkásokról, amely az üdvtörténetet mutatja be. Könnyen beazonosítható, hogy a példázat elemei mit jelentenek.
A gazda, a szőlőskert tulajdonosa Istent jelképezi, aki „szőlőt telepít”, azaz kiválasztja Izrael népét. A szüret idején a tulajdonos elküldi szolgáit, akik Isten küldötteit, a prófétákat jelentik, s akiket megölnek a gonosz munkások. Az ószövetségi időkben több prófétának is ez volt a sorsa. Végül, az idők teljességében Isten saját Fiát, Jézus Krisztust küldi el a világba, akit szintén elutasítanak. Az, hogy a szőlőskerten kívül ölik meg, utalás arra, hogy Jézust is kiviszik Jeruzsálemből és a városon kívül, a Golgota hegyén feszítik keresztre. Isten azonban az elvetett és megvetett Jézusra, mint szegletkőre új népet épít, az Egyház közösségét, amely Istennek engedelmeskedve megtermi gyümölcsét.
A történet teológiai jelentősége abban áll, hogy Jézus önmagáról mondja el ezt a hasonlatot, tehát az „Isten Fia” kifejezést saját magára érti. Az elbeszélés azt bizonyítja, hogy nem csupán a feltámadás után alkalmazták a tanítványok az Isten Fia kifejezést Jézusra, hanem Jézus is annak nevezte magát. A szentírástudósok szerint a szőlőmunkásokról szóló beszéd eredetileg is Jézustól származhat, mert ha a feltámadás ismeretében az evangélista alakította volna ki így, akkor minden bizonnyal utalást tett volna a feltámadásra. A másik fontos érv, hogy valóban Jézus mondta el a történetet és abban Isten Fiának nevezte magát, hogy már a jeruzsálemi bevonulás után történik mindez, s ez Jézus utolsó összeütközése a vallási vezetőkkel, akik hamarosan elhatározzák, hogy megölik. Nem sokkal korábban Jézus háromszor jövendölte meg közelgő szenvedését és halálát, tehát jól tudta, milyen sors vár rá. Ebben a kiélezett helyzetben már egészen nyíltan beszél és világosan kimondja, hogy ő az Isten Fia.
A szőlőmunkásokról szóló beszéd az egyik legfontosabb bizonyítéka annak, hogy Jézus az Isten Fiának tartotta magát és erről életében is beszélt. A gonosz munkások vesztét éppen az okozta, hogy bár felismerték a küldöttben a tulajdonos fiát, mégsem fogadták el. A zsidó vallási vezetők is akkor követték el a hibát, amikor nem fogadták el, hogy Jézus az Isten Fia. A főtanács előtt a kihallgatás alkalmával a főpap azt kérdezte Jézustól, hogy „Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?”, s miután ezt Jézus nyíltan megvallotta, mondták ki, hogy halált érdemel. Mindebből láthatjuk, hogy Jézus kortársai számára döntő jelentőségű volt, hogy felismerik-e és elfogadják-e, hogy ő az Isten Fia, s ugyanez a mi számunkra is sorsdöntő. Sorsdöntő, mert Jézus minden nap hozzánk intézi kérdését: „És ti kinek tartotok engem?” (Mt 16,15; Mk 8,29; Lk 9,20), s erre a kérdésre válaszolnunk kell. A Jézusról szóló hitvallásunk egyik legfontosabb eleme, hogy ő az Isten Fia. A Hiszekegyben a Jézusról szóló rész ezekkel a szavakkal kezdődik: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában.” Péter apostol egyértelmű választ adott: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Az istenfiúság hittitkát nem lehet elfogadni a kereszt nélkül, amelyen Jézus utolsó leheletével Atyjának ajánlotta lelkét, s amelynek tövében elhangzott a százados hitvallása: „Ez valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54).
A kereszten értünk életét feláldozó Jézushoz kell közelednünk, az ő szenvedő arcára kell feltekintenünk, az ő áldozatához kell kapcsolódnunk ahhoz, hogy megértsük az istenfiúság titkát, és élő hittel ki tudjuk mondani, hogy Jézus az Isten Fia. Szent Pál így ír a galatákhoz: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Az Isten Fiában való hitben élek, aki szeretett engem” (Gal 2,20).
Hirdessük a világban minden embernek, hogy Jézus az Isten Fia és egyedül benne van üdvösségünk!