2021. március 21. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
Jn 12,20-33

Elmélkedés

A görögök kérése
Vajon kik lehettek azok a görögök a jeruzsálemi zarándokok között, akik ezt kérték Fülöp apostoltól: „Uram, látni szeretnénk Jézust?” Talán csak olyanok, akik szimpatizáltak a zsidókkal, esetleg kíváncsiak voltak egy híres, sokat emlegetett emberre, Jézusra, és találkozni szerettek volna vele. A szövegösszefüggés azonban, amelyben János evangélista elhelyezi ezt a kérést, azt mutatja, hogy az említett görögök szívből, jószándékkal keresték Jézust.
Az ember nem elégszik meg azzal, hogy hallja, olvassa Isten szavát és megcsodálhatja Isten művét a teremtett világban. Ennél többre vágyik, látni akarja az Istent. Ez a vágy azonban nem mindig vagy nem mindenki számára teljesül. Istent csak az láthatja, akinek ő megmutatja magát. A rejtőző Isten felismeréséhez hitre van szükség.
Az ószövetségi idők rejtőző Istenéhez képest az újszövetség újdonsága az, hogy Jézus Krisztus személyében láthatóvá vált az Isten. Az ő születése, e világra érkezése olyan dolog, amit korábban ember soha nem látott, s amely békével tölti el az embert. Az Úr templomi bemutatásakor az öreg Simeon lelke megnyugszik, mert szemei meglátták az üdvösséget hozó Gyermeket. A korábbi időkben sok próféta és sok igaz ember szerette volna látni a Megváltót, de nem láthatták. Akik viszont most hittel tekintenek rá, azok meglátják és felismerik benne a Megváltót. Mindezek ismeretében érdemes olvasnunk és értelmeznünk Jézus azon csodáit, amikor vakokat gyógyít meg, visszaadva nekik a szemük világát. E gyógyításoknál ugyanis nem csak a testi betegség megszüntetéséről van szó, hanem a lelki szemek felnyitásáról is. S itt értjük meg azt is, hogy Jézus miért nevezi vak vezetőknek azokat, akik nem látják meg benne az Isten küldöttét.
Vajon él bennünk az Isten látásának vágya? Vajon az egykori görög zarándokokhoz hasonlóan feltör-e szívünk mélyéből a vágy, hogy lássuk Jézust? Szeretnénk-e látni őt? Akarjuk-e őt nézni? Szeretnénk-e szemlélni az ő arcát? És vajon a szemlélés során megváltozik-e gondolkodásunk és életünk? A nagyböjti időszak lehetőséget ad nekünk, hogy Urunk szenvedését, kereszthordozását és halálát szemlélve felkészüljünk arra, hogy húsvétkor láthassuk majd és hittel felismerhessük a Feltámadt Urat.
Ha a nagyböjt hátralévő napjaiban kimondjuk szívünk vágyát, hogy „látni szeretnénk Jézust” és minden nap odaállunk a kereszthordozó Jézus mellé, és azt mondjuk neki, hogy „követni szeretnénk téged, Urunk”, akkor komoly lehet a szándékunk. De ha feladjuk szívünknek ezt az őszinte vágyát, akkor könnyen azok között találhatjuk magunkat, akik szitkozódva, gúnyolódva nézik a Golgotára menő Jézust vagy éppen értetlenül szemlélik az eseményeket. Ha tényleg belegondolunk azokba a szenvedésekbe, amelyeket megváltásunkért vállalt a mi Urunk, akkor nem maradhatunk kívülállók. Értünk, a mi üdvösségünkért vállalt szenvedése és halála indítson minket arra, hogy felvegyük keresztünket, s vele hordozzuk azt nap mint nap. Aki kitart Jézus mellett a kereszthordozásban, vele fog majd részesülni a feltámadásban is.