2021. április 4. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

Evangélium

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9

Elmélkedés

Jeleket kereső emberek
Szent János evangélista számára Jézus feltámadása, test szerinti megdicsőülése egy olyan esemény, amely elválaszthatatlan kapcsolatban áll az Úr földi életének eseményeivel, főként az ő szenvedésével és halálával. A feltámadás eseményét nem írják le az evangélisták, nem közölnek látványos részleteket, hiszen ennek az eseménynek egyetlen szemtanúja sem volt. Krisztus feltámadása és új élete olyan valóság, amely hangok nélkül következett be, csendben, a mennyei Atya ellenállhatatlan tevékenységének köszönhetően.
A húsvéti szentmise evangéliumában először Mária Magdolnáról olvasunk, aki azért megy a sírhoz, mert nem tud elszakadni attól, akit szeretett, és úgy érzi, hogy még a halál sem tudja elszakítani Mesterétől. Igen, ő is tanítvány, akinek eleven és megtörhetetlen szeretetét az Úr sírjánál való vigasztalhatatlan sírása bizonyítja. János evangélista megjegyzi, hogy Mária Magdolna akkor megy a sírhoz, „amikor még sötét volt.” Ez a sötétség nem csak a tényleges napszakra, a közeledő hajnalra utal, hanem jelképes is. Sötétség, reménytelenség és csalódottság borult azok lelkére, akik Krisztushoz tartoztak, s akiket megdöbbentett az Úr kereszthalála. De ez a sötétség hamarosan elmúlik, eljön a hajnal és egyúttal a feltámadt Krisztus elhozza a fényt, a hit világosságát.
Mária Magdolna a sírhoz érve azt látja, hogy a követ, a bejáratot elzáró sziklát valaki eltávolította. Nem tudja, mi történhetett, ezért rögtön az apostolokhoz, s köztük is az apostoli testület vezetőjéhez, Péterhez siet. Aztán Péter és János a sírhoz futnak, de ők sem találják az Úr holttestét, hanem csak a halotti lepleket. Az üres sír látványa hitet ébreszt bennük. E két személy jelenléte, akik tanúságot tesznek az üres sír igazságáról, megfelel a zsidó törvény azon követelményeinek, amelyek szerint egy tanúvallomás érvényességéhez legalább két szemtanúnak kell ugyanazt állítania.
Az Egyházban különböző gondolkodású, különböző jellemű emberek vannak. Jelen van Mária Magdolna ragaszkodó szeretete, jelen van János megérzése és hite, amely egyszerű jelekből táplálkozik, és jelen van Péter mindent szemügyre vevő tekintete és az ő megfontoltsága is, amely olykor lassúságnak tűnhet. Közös jellemvonásuk, hogy mindannyian jeleket keresnek, az Úr jelenlétére utaló jeleket. A húsvéti hajnal szereplőit és az apostolokat ugyanúgy szorongás és félelem tölti el az Úr hiánya miatt, mint bárki mást, aki a későbbi korokban Krisztus követője, az Egyház tagja. Mi is jeleket keresünk, amelyek azt jelzik, hogy az Úr él, itt van köztünk. Egyesek gyorsabbak, mások lassabbak a hit és a felismerés útján, de mindannyian egymást segítik, egymást próbálják vigasztalni és egymás hitét igyekeznek erősíteni. Ebből az együttműködésből születik meg a húsvéti hit. Mária Magdolna, Péter és János apostolok azt a keveset közlik a másikkal, amit maguk láttak és tapasztaltak, együtt próbálják összerakni az elemeket, közösen keresik a keresztény közösség irányát, amelyet aztán a tanúságtételben találnak meg. A nagypénteki kereszthalál sokkoló esemény volt számukra, mert a halállal és a közeledő ünnep miatt gyorsan intézett temetéssel megszűntek, eltűntek az Úr jelenlétének jelei. Amikor pedig hiányoznak az Úr látható jelei, akkor meg kell ráznunk magunkat, mozgásba kell lendülnünk, futnunk kell, keresnünk kell, beszélnünk kell másokkal. Ha Mária Magdolna nem így cselekedett volna, azaz nem indult volna, hogy közölje az apostolokkal azt, amit a sírnál észlelt, akkor talán senki nem ment volna oda napokig, és senki nem értesült volna a feltámadásról.
Egymás hitbeli megerősítése minden keresztény kötelessége. Tanuljunk egymás hitéből és tanúságtételéből!