2021. április 18. – Húsvét 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

Örökérvényű üzenet
Az ismert francia festő, Pierre Auguste Renoir, élete során több mint 6000 képet festett. A festés nem volt számára könnyű, mert komoly ízületi gyulladással küzdött, olykor úgy érezte, hogy szinte teljesen megbénul a keze. Minden ecsetvonás fájdalmas volt számára. Gyötrelmeit látva éppen munka közben kérdezte meg őt egy barátja: Miért festesz, ha ekkora fájdalmat jelent minden mozdulat? Renoir ezt válaszolta: A szépség marad, a fájdalom feledésbe merül.
Jézus halála láttán sokan manapság is azt kérdezik: Miért így kellett történnie a megváltásnak? Miért éppen szenvedés és halál árán? Ez a kérdés azonban megfeledkezik a feltámadásról. Minden fájdalom elmúlik, minden szenvedés megszűnik, de az élet szépsége továbbra is ragyog. Miként munkája közben a festő sem a fájdalomra figyel, hanem előre látja annak szépségét, ugyanúgy a kereszten Krisztus sem csak a saját szenvedésére gondolt, hanem annak gyümölcsére, az emberek megváltására. Jézus nem tudta előre, hogy fel fog támadni a halálból, de bízott az Atyában, életét egészen az Atyára bízta. Mi sem láthatjuk előre, hogy milyen dolgok várnak ránk az életben. De az biztos, hogy az eredményekért meg kell küzdenünk, meg kell szenvednünk.
A húsvéti beszámolók azt tanúsítják, hogy az egykori tanítványoknak milyen élményben volt részük a feltámadás húsvéti reggelén és az azt követő hetekben Jézus mennybemeneteléig. Kezdetben szótlanul ülnek, az utóbbi napokban kissé összezavarodott gondolataikba mélyednek, miközben magukra zárják az ajtót. És akkor hirtelen Jézus ott áll közöttük, megjelenik előttük, de fogalmuk sincs hogyan került oda, egyáltalán hogyan élhet, amikor a kereszten meghalt. Első reakciójuk teljesen érthető: „Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.” Érzésük egészen emberi. Több mint harminc évvel korábban, amikor az Úr angyala hirtelen megállt Mária előtt názáreti otthonában, ő is megijedt a teljesen meglepő, váratlan helyzetben. Az Istennel való találkozás sokszor valóban megdöbbentő az ember számára. Valójában nem ijesztő, hiszen Isten nem félelmetes Úrként lép hozzánk, de az ember bizony megijed az első pillanatban. Az is igaz, hogy Istennek nem az a szándéka, hogy félelmet ébresszen abban, akinek megjelenik, s akit valamilyen feladattal akar megbízni. Ezért bíztatja így az angyal a názáreti leányt: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél” (Lk 1,31). A feltámadt Krisztus pedig így köszönti apostolait: „Békesség nektek!”
Ami egykor Názáretben, majd pedig mintegy harminc esztendővel később Jeruzsálemben történt, napjainkban is folytatódik. Ezeknek az eseményeknek az üzenete kilép az idő korlátaiból, örökkévaló tanulságokat hordoz. A kérdés tehát az, hogy mi találkozunk-e Jézussal, és ha igen, akkor megijedünk-e? Ezek a történetek felszólítanak minket, hogy tanúi legyünk az eseményeknek, akárcsak Mária vagy a tanítványok.
Az evangéliumi jelenet végén Jézus azt mondja, hogy az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Egyházunk akkor teljesíti hűséggel ezt a Krisztustól kapott küldetését, ha az egyik legnagyobb hittitok, a feltámadás hirdetése mellett nem feledkezik meg arról, hogy hirdesse a bűnbocsánatot. A keresztény hívek pedig akkor bizonyulnak az Úr igaz tanítványainak, ha Krisztus feltámadásának elfogadása mellett elfogadják a bűnbocsánat ajándékát is az irgalmas Istentől. A bűnbocsánat szentségében megtapasztalhatjuk, hogy emberi bűneinket egyedül Isten megbocsátó szeretete képes legyőzni