2021. május 2. – Húsvét 5. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

Élő szőlővessző
A mai vasárnap azt a példabeszédet olvassuk az evangéliumban, amelyben Jézus önmagát szőlőtőhöz, az Atyát a szőlőskert gazdájához, tanítványait és minket pedig szőlővesszőkhöz hasonlítja. Ezt mondja: „Én vagyok a szőlőtő és Atyám a szőlőműves” (Jn 15,9), majd a következőkkel folytatja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5).
A Szentírás többször beszél az ószövetségi népről, mint az Úr szőlőjéről, nem hallgatva arról sem, hogy a szőlő sokszor terméketlen maradt, azaz a nép hűtlenné vált. A prófétákat, akiket a szőlő gazdája, Isten küld a néphez, a gonosz munkások megölik, mert azt gondolják, hogy övék lehet a szőlő. Azzal a reményteli gondolattal is találkozunk, hogy Isten új szőlőt fog ültetni, amely majd idejében megtermi gyümölcsét, új szövetséget köt az emberekkel. Ez akkor teljesedik be, amikor az Atya a Fiút elküldi a világba, aki az igazi szőlőtő, s aki életének feláldozásával termi meg a szeretet gyümölcsét. Jézus Krisztus áldozatával a szőlő termése, a bor az Eucharisztiában az ő vérévé válva örökre megpecsételi ezt az új szövetséget. A hívő ember részéről a szentáldozás, Krisztus testének és vérének vétele jelenti azt a bensőséges és élő kapcsolatot Isten és az ember között, amelyre a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd utal.
Jézus felszólítást intéz hozzánk, hogy maradjunk őbenne, kapcsolódjunk hozzá, ragaszkodjunk hozzá, miként a szőlővesszők kapcsolódnak a szőlőtőhöz. Ez a hosszú távú kapcsolat és ragaszkodás talán egyeseknek furcsának tűnik, hiszen világukban a mobilitás, a mozgékonyság előtérbe került. Nem jelent már gondot, hogy a fiatalok lakóhelyüktől távoli városokba járnak tanulni, és ha a családfenntartó más városban kap munkát, akkor az egész család vele költözik. Ismerek olyan családokat, akiknél ez néhány évente előfordul, és megszokták már a rendszeres költözködést. Az állandóan változó, felgyorsuló világban nem mindenki tartja fontosnak, hogy legyenek gyökerei, tartozzon valakihez vagy valamilyen közösséghez. De egy idő után ők is megérzik mindennek a hiányát, megérzik, hogy érdemes valahová, valakihez tartozni. A keresztény ember számára az emberi kapcsolatok mellett az is fontos, hogy lelki kapcsolatban legyen Istennel.
A keresztény művészetekben nagyon szépen jelenítik meg a Jézusról, mint szőlőtőről szóló evangéliumi példázatot. Az ábrázolásokon középen van Krisztus, az igazi szőlőtő, akiből leágazik tizenkét szőlővessző, amelyek az apostolokat jelentik. Az apostolok szőlővesszőjéből nőnek ki a többi tanítvány szőlővesszői, amelyek termést hoznak. Magunkat is könnyen elhelyezhetjük az ilyenfajta képeken, amelyek a Krisztushoz való tartozáson túl arra is rávilágítanak, hogy mindannyian az Egyház nagy közösségéhez tartozunk és egymással is élő kapcsolatban vagyunk. Nem csupán Krisztussal köt bennünket össze a szeretet, mint a kapcsolat biztos alapja, hanem egymással való kapcsolatunknak is ez a szeretet az éltető eleme.
Az kapcsolódik élő szőlővesszőként Jézushoz, aki azonosulva az Egyház célkitűzésével aktívan részt vesz annak apostoli munkájában. Az egyszerű világi hívőt is mindenkor át kell hatnia annak a missziós lelkesedésnek, amely az evangélium hirdetésének szolgálatába állítja őt.