2021. május 16. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele

Evangélium

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Mk 16,15-20

Elmélkedés

Krisztus küldötte vagyok
Jézus mennybemenetelének ünnepén az evangélium azt a jelenetet mutatja be, amelyben a feltámadását követő negyvenedik napon Jézus megjelenik a tanítványoknak, küldetést ad nekik, hogy örömhírét hirdessék szerte a világon, majd pedig felemelkedve visszatér a mennybe.
Szent Márk írásának utolsó szakasza felsorolja a feltámadt Jézus jelenéseit (vö. Mk 16,9-20). Ez a lista nem egyezik pontosan a többi evangélium felsorolásával, sem azzal, ami Szent Pál apostol első korintusi levelében szerepel (vö. 1Kor 15,3-8). A kisebb különbségek azt jelzik, hogy kezdetben a keresztényeket nem foglalkoztatta a feltámadás utáni események pontos, időrendbeli rögzítése vagy a tanúk felsorolása. Számukra a feltámadásba vetett hit olyannyira élénk és nyilvánvaló volt, hogy nem tartották szükségesnek annak bizonyítását. A kisebb keresztény közösségek, amelyek már ekkor elszórtan éltek a Római Birodalom különböző részein, szinte mindenütt megtapasztalták az üldözést. Már önmagában ezeknek a közösségeknek a létezése is a feltámadás bizonyítéka volt, mert az üldözések idején is kitartottak hitükben. Az első közösségek hithez való hűsége, az igazság melletti kitartása és akár a halál vállalása erősebb, meggyőzőbb bizonyíték volt egykor, mint bármiféle logikus érv napjaink embere számára. Életvitelük annak bizonyítéka, hogy valóságosan megélték, megtapasztalták az Úr jelenlétét és az evangéliumi életforma gyümölcseit.
Szent Márk evangéliumában több olyan hitvallás is szerepel, amely nem csak egyszerűen példaértékű, hanem meglepetésszerű is. Mégpedig nem az apostolok vagy a Jézushoz közel állók részéről hangzanak el, hanem egészen váratlan módon érkeznek. A Golgotán egy római százados mondja: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). Ehhez hasonló hitvallást Péter apostol tud csak tenni. Vagy gondoljunk a szegény özvegyasszonyra, aki két fillért dob a templom perselyébe (vö. Mk 12,41-44). Cselekedete kiváltja Jézus elismerését és dicséretét, mert ez volt az összes vagyona. Bárki tanulhat ebből az Istenre hagyatkozásból! A jerikói vakot, Bartimeust a tanítványok sem tudják elhallgattatni. Hangosan kiáltozik, így kéri Jézus segítségét: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Ezzel a megszólítással kifejezi, hogy hisz abban, hogy Jézus a Messiás (vö. Mk 10,46-52).
Az apostolok esetében is megfigyelhető a meglepetésszerű fordulat. Elmenekülnek a Getszemáni-kertből, amikor Mesterüket elfogják, egyedül Péter meri elkísérni a csapatot, de aztán háromszor is letagadja, hogy Jézus tanítványa. Az apostolok tehát elmenekülnek és félelmükben bezárkóznak. Amikor Jézus feltámad és megjelenik nekik, akkor „szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert azoknak, akik őt föltámadása után látták, nem hittek” (Mk 16,14). A fordulatot a Szentlélek hozza el számukra, aki eltölti őket bátorsággal és lelkesedéssel. Mennybemenetelekor Jézus ezt a küldetést adja nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” A harmadik isteni személy, a Szentlélek mutatja meg nekik, hogy ezt a küldetést hogyan tudják teljesíteni.
Mi is Krisztus küldöttei vagyunk. Tegyünk róla és az ő feltámadásáról tanúságot a világban, hogy szolgálatunkkal megérdemeljük azt, hogy a mennybe jussunk!