2021. június 6. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére

Evangélium

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére.
Mk 14,12-16. 22-26

Elmélkedés

Az Úr áldozata
Napjainkban senki nem akar áldozattá válni. Persze rögtön egy közlekedési balesetre, természeti csapásra vagy egy bűncselekményre gondolunk, amelyeknek sajnos gyakran vannak halálos áldozatai. Különösen is fájó, amikor vétlen személyek, ártatlan emberek az áldozatok, akik például egy balesetben mások hibája, szabálysértése, felelőtlen közlekedése miatt veszítik életüket. Egészen természetes, hogy ilyen eseményeknek senki nem szeretne az áldozatává válni. De még egy kisebb jelentőségű dologban, egy vitás helyzetben vagy nézeteltérésben sem akar senki áldozat lenni. Ilyen értelemben áldozattá válni azt jelenti, hogy egy ügyben valakit felelőssé tesznek, ő kapja a büntetést. Ilyenkor nem önként vállalja valaki az áldozat szerepét, hanem az igazságszolgáltatás mondja ki a felelősségét. Ilyen esetekben vagy tényleg az érintett személy a felelős, vagy csak őt tették bűnbakká, mert „valakinek el kell vinnie a balhét.”
Az áldozatvállalás már egy szelídebb, kellemesebb terület. Feláldozzuk az időnket, az energiánkat egy nagyobb jóért. Szeretnénk elérni, megvalósítani valamit, s tudjuk, hogy ez munkával, áldozattal jár a részünkről, de mégis szívesen meghozzuk az áldozatot, mert mindvégig a cél lebeg a szemünk előtt. És szívesen hozunk áldozatot, áldozatokat olyan személyért, akit szeretünk.
Ez az a pont, ahol elérkezünk Jézus áldozatához és ahol megértjük az ő áldozatát. A nagycsütörtöki és a nagypénteki áldozatra gondoljunk, az utolsó vacsora áldozatára és a keresztáldozatra, amelyek szorosan összetartoznak. Az utolsó vacsora áldozata maga Jézus, aki a kenyérben az ő testét, a borban az ő vértét adja apostolainak. A kereszten maga Jézus az áldozat, aki a mennyei Atyának ajánlja fel életét. Szeretetből és önként vállalt áldozat ez az ő részéről az emberek megváltása érdekében.
A mai napon, úrnapján, Krisztus szent testének és vérének ünnepén Jézus áldozatára gondolunk. Minden szentmise Jézus Krisztus áldozata és a mi áldozatunk. A szentmisében jelenvalóvá tesszük az Úr húsvéti áldozatát, azaz önfeláldozó halálát és üdvösségünket eredményező feltámadását, amely áldozathoz a mi felajánlásunkat, áldozatunkat is hozzákapcsoljuk. A szentmisében Jézus jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és a borban, s ezt nem jelképes, hanem valóságos jelenlétnek nevezzük. Az élő, a feltámadt Jézus van jelen az Eucharisztiában. Az élő, a feltámadt Jézus adja nekünk önmagát, osztja meg velünk életét és egyesül velünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. A szentáldozásban valósággá válik életünkben az Úr feltámadása.
Az Oltáriszentség hitünk szent titka, amely felülmúlja emberi elképzeléseinket. Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit Isten adhat az embernek, s amiben az ember részesedhet, hiszen benne és általa Isten költözik belénk, Isten él bennünk. Bár szemünkkel az átváltoztatást követően is kenyeret és bort látunk, a hit által elfogadjuk azt, hogy az már nem kenyér, hanem Krisztus valóságos teste, és már nem bor, hanem az Úr valóságos vére. Ne csak imádjuk és csodáljuk az Oltáriszentséget, hanem vegyük magunkhoz minél gyakrabban!