2022. augusztus 7. – Évközi 19. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Boldog szolgák
A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos, a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület, ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata. Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz.
A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. Az Istenhez való hűség arra tanít minket, hogy éberen várjuk az Úrral való találkozást.
Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá. A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom! Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk.
A szolgákat Jézus boldognak nevezi. Egyrészt az úrra való várakozás tölti el őket boldogsággal, amely várakozás számukra bizonyára több mint egyszerű kötelességteljesítés. Másodszor azért lehetnek boldogok az éber szolgák, mert feladatukat teljesítették, s most jutalomra számíthatnak az úrtól. Harmadszor pedig azért boldogok, mert maga az úr szolgál nekik. Az Úr Jézussal való találkozás már előre boldogsággal tölt el minket, akik annak tudatában élünk, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Tudjuk, hogy égi jutalomra csak akkor számíthatunk, ha tiszta lélekkel várjuk a találkozás napját.
A kötelességüket teljesítő szolgákat a hazatérő úr olyan jutalomban részesíti, ami nem volna elvárható tőle: ő szolgálja ki szolgáit. Az úrból így szolga lesz, a szolga pedig megdicsőülésben részesül. E szerepcsere azt szemlélteti, hogy Krisztus hogyan fog bennünket fogadni a mennyben, ha földi életünk során őt szolgáltuk és neki engedelmeskedtünk. Éljünk úgy, hogy ne érjen minket váratlanul a Krisztussal való találkozás, aminek időpontját előre nem tudhatjuk! Éljünk úgy, hogy Krisztus minket is boldognak nevezzen és bevezessen az örökkévalóságba!