2023. február 5. – Évközi 5. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16

Elmélkedés

Legyetek a világ világossága!
A hegyi beszéd a Krisztus-követő ember életprogramját fogalmazza meg. Jézus világosan látja, hogy tanítványai és követői a későbbi évszázadokban nem élhetnek elkülönülten a világtól, hanem a világban élnek és küldetésük van. A keresztény ember tehát egy új életformát mutat fel, amely sok ember részéről meg nem értésbe vagy ellenállásba ütközik, miként erről a nyolc boldogság befejezése is említést tesz. Mindenféle ellenállás és üldözés ellenére is a keresztény ember jelként, világító fényként él a világban, úgy él Krisztus igazsága és tanítása szerint, hogy az követendő legyen mások számára is. Nem valamiféle magamutogatásról van itt szó, hanem arról, hogy Krisztusra irányítjuk a figyelmet, akinek személyében mindenki felismerheti az üdvösség egyedüli közvetítőjét. Akkor hiteles a keresztény életünk, ha ezt valóban felismerik az emberek és az Úr követőivé válnak.
Ebből a szempontból a föld sójáról, a világ világosságáról és a lámpatartóra helyezett lámpásról szóló tanítást, és tulajdonképpen az egész hegyi beszédet úgy kell értelmeznünk, mint Jézus prófétai látomását arról, hogy tanítványai révén miként valósul meg az idők folyamán az Isten országa a világban.
Jézus tehát sóhoz és világossághoz hasonlítja tanítványait, követőit, s mindazokat, akik befogadják Isten országát. Kijelentéseivel valójában feladatot ad nekünk. Azt a küldetést kapjuk tőle, hogy legyünk a föld sója, legyünk a világ világossága!
Rögtön eszünkbe jut, hogy Jézus magáról mondta: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Ő tehát a forrás, akinek fényében, világosságában élünk, s akinek fényét tovább kell sugároznunk a világ felé. Nem élhetünk e fény nélkül és a világ sem élhet nélküle. Ha megszakítjuk kapcsolatunkat Jézussal, mi magunk is a sötétségbe, mármint a hitetlenség és a bűn sötétségébe kerülünk, valamint hivatásunkat sem tudjuk a világ felé gyakorolni, azaz nem leszünk képesek arra, hogy Isten szeretetének világosságát sugározzuk. Az isteni kegyelem, jóság, irgalom és szeretet közvetítői csak akkor lehetünk, ha mi magunk is ebben a kegyelemben és szeretetben élünk. Jézus örömhírének szóbeli hirdetésével és jócselekedeteink által világossággá válunk. Nem magunkra akarjuk felhívni a figyelmet, hanem Istennek akarunk dicsőséget szerezni. Így fog megvalósulni az, hogy jótetteinket látva az emberek Istent fogják magasztalni.
Miről veszem észre, hogy só vagyok, aki megízesítem felebarátaim életét? Miből tudhatom, hogy világosság vagyok az emberek számára? Milyen jelei vannak igaz keresztény életemnek? Jel lehet az, hogy nem csupán egy időre akarok Krisztus követője lenni, hanem egész életemre elkötelezem magamat mellette. Jel az is, hogy a szeretet jócselekedetei fakadnak életemből. A hiteles kereszténység további ismérve, hogy életemet látva az emberek felfedezik Istent és az ő jóságát, és hálát adnak azért. S végül jel az is, hogy mindezek nem tesznek elbizakodottá vagy megelégedetté, hanem tudom, hogy tovább kell fejlődnöm. Csak akkor lehetek a világ világossága, ha Krisztus a világosság bennem. Csak akkor tudom ízessé tenni az emberek világát, ha Krisztus él bennem.
A mai vasárnap evangéliuma felszólít bennünket: Menjetek és legyetek a föld sója! Legyetek a világ világossága!