2017. április 9. – Virágvasárnap

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján. 
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott: 
Hozsanna Dávid fiának! 
Áldott, aki az Úr nevében jön! 
Hozsanna a magasságban! 
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”

Mt 21,1-11

Elmélkedés:

Előrelátás és rögtönzés 
A virágvasárnapi szentmise a barkaszenteléssel és a körmenettel kezdődik, amely szertartás keretében felolvassuk az evangéliumból Jézus jeruzsálemi bevonulásának eseményét. A szentmise további részében, az evangélium helyén pedig Jézus szenvedésének története hangzik el, az idei évben Szent Máté írásából. Mostani elmélkedésünk az előbbihez kapcsolódik. 
A jeruzsálemi bevonulás történései magukon hordozzák az előre eltervezés és a rögtönzés jegyeit. Az előbbi inkább Jézusra, az utóbbi pedig inkább a tömegre jellemző. Jeruzsálemhez közeledve Jézus nagyon előrelátóan, megfontoltan cselekszik. Viselkedésében nincs semmi kapkodás, semmi váratlan. Az eseményeket nem akarja sem siettetni, sem lassítani. Nem az események vagy a körülmények irányítják, hanem mindent megfontoltan tesz. Ennek fényében adja tanítványainak utasításait, miszerint a közeli faluból hozzanak egy szamarat. Előre látja, hogy a szamár gazdái nem fogják szó nélkül tűrni, hogy a tanítványok elvigyék az állatot, és azt is, hogy nem fogják megakadályozni cselekedetüket, amikor megtudják, hogy az Úrnak van szüksége rá. Tudatában van messiási küldetésének, de ez nem egyezik a nép elképzeléseivel. Nem lóháton, győzedelmes hadvezérként vagy királyként érkezik a városba, hanem szamárháton, s ezzel kimutatja alázatát, mert ő Isten szolgája, aki Isten iránti engedelmességből vállalja a szenvedő szolga szerepét. Jézus tehát tudatosan cselekszik, amely annak a jele, hogy jól tudja, milyen sors vár rá a városban. Küldetésétől nem térítheti el senki. Tudja, hogy a főtanács már határozott arról, hogy elfogják és elítélik, és semmi kétsége nincs afelől, hogy mi lesz az ítélet. Volna rá lehetősége, hogy elmeneküljön, ne menjen a városba, de ő nem ezt választja, mert tudja, hogy a Jeruzsálemben rá váró szenvedéssel és halállal fogja beteljesíteni küldetését, a megváltást. 
Jézus tudatos, megfontolt cselekedeteitől elkülönül a nép rögtönzése. Ők nem Jeruzsálemből jönnek az Úr elé, hanem zarándokok nagy tömege érkezik a húsvéti ünnepre a városokból és a falvakból. Megismerik a velük együtt megérkező Jézust, és szamárháton érkezésében felismerik a messiási idők jelképes cselekedetét. Messiásként köszöntik őt, örömükben egyesek még a ruháikat is leterítik elé az útra, mások pedig lombos faágakat szórnak elé az út porába. Köszöntésük az érkező messiáskirálynak szól: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!” A népet magával ragadja az ünnepi hangulat, ösztönösen, mindenféle mesterkéltség nélkül cselekszenek. A tömeget nem irányítja senki, nem befolyásolja cselekedetüket senki, nincsenek köztük szószólók vagy hangadók, mindenki felszabadultan, örömmel köszönti Jézust. Érdemes erre a mozzanatra odafigyelnünk, mert meglehetősen elítélő módon azt szoktuk mondani, hogy az a nép, amely ujjongva köszöntötte a Jeruzsálembe érkező Jézust, néhány nappal később ordítva, dühösen fogja követelni keresztre feszítését. Ez igaz ugyan, de akkor nem ösztönösen, rögtönözve, szívük indíttatásából cselekszenek, hanem a vezetők hergelik fel a népet, hogy halálbüntetést követeljenek Pilátustól Jézusra. 
Induljunk lélekben mi is Jézussal és kísérjük őt szenvedésének útján a nagyhét folyamán!