2023. október 1. – Évközi 26. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolja: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszol: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőzik bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt látták, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28-32

Elmélkedés

Az Atya engedelmes Fia
Jézus példázata egy apáról és két fiáról szól. Egyik fiú sem élvezi előjogokat a másikkal szemben. Az apa mindkét fiával szemben viselkedik, mindkettőjüktől ugyanazt kéri. Az apa és a két fiú kapcsolatát, viszonyát a szavak és a cselekedetek szintjén jól megismerjük. Az első fiú nagyon ridegen felett apjának, megtagadja a kérés teljesítését. Még a tiszteletről és udvariasságról is megfeledkezik, amikor nem szólítja apjának azt, aki őt fiának nevezi. szemben a második fiú ezzel a szavakkal rendkívül tisztelettudó. Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy azonnal igent mond apja kérésére, hanem abban is, hogy „úrnak” nevezi apját, s ezzel elismeri annak tekintélyét.
A cselekedetek helyzetn viszont már megfordul a. Az első fiú, aki ugyan szóban megtagadta a kérést, mégis teljesíti apja akaratát. A második viszont, aki korábban ugyan kifejezte készségét, mégsem tette meg azt, amit apja kért tőle. A példázat két vallási magatartást állít szembe egymással, helyesnek és követendőnek nevezvén az első és helytelennek minősítvén a másodikat.
A példázat végén a megkérdezettek nem kezdenek el egymás közt tanakodni egy lehetséges megoldásról, hanem azonnal válaszolnak, elismerik, hogy az első fiú cselekedett helyesen. Válaszukkal tehát azt is elismerték, hogy a cselekedet fontosabb a kimondott szónál. Lehet, hogy valaki megtagad először valamit, de ha később mégis engedelmeskedik, ez jóváteszi előbbi hibáját.
Ezt követően Jézus nyíltan korholja őket hitetlenségük miatt. Kemény szavait nem a főpapok mostani felelete váltja ki, hanem az, hogy nem akartak válaszolni a Keresztelő János személyére vonatkozó kérdésre, tudniillik, hogy honnan származott János hatalma. Nem volt elég, hogy János szavainak nem hittek, bűnüket még azzal is tetézték, hogy János cselekedeteit látva sem hittek, amelyek hatására sem tartottak bűnbánatot. Ezért őket, a vallási tekintélyeket még azok is megelőzik majd a mennyek országában, akiket ők lenéznek, megvetnek, bűnösnek tartanak.
Jézus mind a szavak, mind a cselekedetek szón a mennyei Atya engedelmes Fiának bizonyult. Tőle érdemes megtanulnunk az Atya iránti engedelmességet. Isten gyermekeinek tekint minket és szolgálatára hív. Nem elegendő az Urunknak elismerni őt és sem, hogy ismerjük akaratát. De még az sem elég, ha kedves szavakkal válaszolunk neki. Meg kell ismernünk Isten akaratát és meg kell tennünk, amit kívánunk tőle. Ha hívő családban nőttünk fel, akkor gyermekkorunktól fogva imádkozzuk a Miatyánkban: Legyen meg a te akaratod. Lassanként megtanuljuk, hogy úgy tekintsünk a világ történéseire és személyes életünk eseményeire, mint Isten akaratának köszönhetőek. A lelki kamaszkorban Isten akaratával szembeállítjuk saját akaratunkat, az ő szándékaival szembeállítjuk saját elképzeléseinket, az ő törvényeivel szembeállítjuk azt, amit mi tartunk jónak. Aztán egy idő lázadásunk után, a bűnös élet ku kudarcai után megnyugszunk, visszatérünk hozzá, hogy belátjuk, hogy jót akarunk nekünk, szeretünk, se visszatalálásnak egyre bátrabban, egyre szabadabban mondjuk ki: Legyen meg a te akaratod. Egyre inkább szükségét érezzük annak, hogy ne a magunk feje után menjünk, hanem megismerjük Isten szándékait és az ő szolgálatába állítsuk életünket. Természetesen ennek csak akkor van értelme és akkor megadni életünk boldogságát, ha nem rabszolgaságnak tekintjük, hanem valóban szabadon fogadjuk el Isten akaratát.