Napi evangélium

2016. július 17.  vasárnap
Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

Lk 10,38-42

Elmélkedés:

Ima és munka
A keresztény emberek egyaránt érezvén önmagukban a lelkükből feltörő vágyat Isten után, valamint a földi haza építésének és jobbá tételének kötelességét, minden korban megfogalmazzák a kérdést: hogyan kapcsoljuk össze életünkben az imádkozást és a munkát? Hogyan egyeztethető össze életünkben az imaélet és tevékenykedés? Mert valójában nem választanunk kell e kettő közül, hanem mindkettő, azaz az imádság és a munka számára is meg kell találnunk az elegendő időt. Kérdésünkre a mai evangélium, Márta és Mária személye ad választ, akiknek a tulajdonságai, jellemvonásai egyaránt megvannak mindannyiunk lelkében. A mai napon Jézus barátjának, Lázárnak a két testvérére figyelünk, akik Jeruzsálem közelében Betániában éltek, s akiknek a házában Jézus gyakran vendégeskedett, minden bizonnyal náluk szállhatott meg, amikor valamely zarándoklat alkalmával Jeruzsálembe érkezett.
Az evangéliumi jelenet egy ilyen esetet ír le. Jézus betér hozzájuk, s miközben Márta azzal van elfoglalva, hogy a vendéget megfelelő módon kiszolgálja, testvére, Mária nem segít neki a házimunkákban, hanem leül Jézus mellé és hallgatja tanítását. Mintha Mária megfeledkezne arról, hogy vendéglátóként mi a kötelessége, s Márta figyelmezteti is erre. Jézus viszont mintegy védelmébe veszi Máriát, megdicséri őt, mondván, hogy ő választotta a jobbik részt. Ez a dicséret természetesen nem azt jelenti és nem azt a tanulságot kell levonni belőle, hogy az asszonyok nyugodtan elhanyagolhatják a házimunkát, a családjukról való gondoskodást és egész nap csak imádkozzanak.
A történet a helyes imádkozásra és a munkavégzés helyes lelkületére tanít minket. Mikor imádkozunk megfelelő módon? Sokan azt képzelik, hogy az imádkozás arra való, hogy előadják kéréseiket Istennek, utána pedig várják annak teljesítését. Úgy képzelik, hogy Istentől bármit kérhetnek, ami saját elképzeléseikhez, előbbrejutásukhoz, érvényesülésükhöz, gazdagodásukhoz szükséges. Úgy tekintenek Istenre, mint akinek az a kötelessége, hogy az ő emberi hibáikból és mulasztásaikból fakadó károkat korrigálja, saját kudarcaikat jóra fordítsa. Az ilyen lelkületű ima és kérés lealacsonyítja Istent, mert az az emberi szándék húzódik meg mögötte, hogy a szeszélyes emberi kívánságok és kicsinyes elképzelések végrehajtójává, megvalósítójává tegye. Az imádkozást olyan eszköznek tekintik, amellyel Istentől kikényszeríthetnek valamit a maguk számára. Az ilyen gondolkodásra jellemző a régi mondás: nem csak a mindennapi kenyeret kell kérni Istentől, hanem kemencét is.
Úgy tűnik azonban, hogy Isten nem akar kemencét is adni, annak megépítését az embertől várja, azaz azt kívánja, hogy dolgozzunk is. Helyes dolog, ha imádkozunk az ő áldásáért, de ez nem helyettesítheti a munkánkat. Isten áldása akkor lesz a tevékenységünkön, ha teljesítjük kötelességeinket és szorgalmasan dolgozunk, vállaljuk a munka fáradalmait. Helytelen volna mindent Istentől várni, amire szükségünk van a földi megélhetéshez, ha közben tétlenül és lustán várjuk, hogy mindenünk meglegyen.
Mária Jézusra figyelése emlékeztessen minket arra, hogy lelkünk ápolásával is törődnünk kell és időt kell szakítanunk mindennapjainkban az imádkozásra. Márta példája pedig segítsen minket abban, hogy evilági kötelességeinket szorgalommal teljesítsük. Találjuk meg mind az ima, mind a munka számára az időt!