2017. május 28. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele

Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”

Mt 28,16-20

Elmélkedés:

Indulj most! 
 Ha nem volna határidő, semmi sem készülne el. E Murphy-törvénykönyvébe illő mondás igazságát az élet sok területén tapasztaljuk. Az egyetemre járó diák a beadandó dolgozat nagy részét az utolsó napon készíti el. A város új parkjában és játszóterén az átadás előtti napon rekordmennyiségű facsemetét, bokrot és virágot ültetnek el. A tanévnyitó előtti napon hat osztálytermet is kifestenek a szakemberek, pedig a másik hattal két hét alatt is csak nehezen végeztek. Még az a szerencse, hogy van egy utolsó nap, mert e nélkül sosem készülne el a dolgozat, nem adnák át a parkot a pihenni vágyóknak és kifestetlen teremben kezdhetnék a diákok a tanévet. Mert sokan úgy gondolják, van még bőven idő a feladatok elvégzésére, majd az utolsó nap hajrájában minden megoldódik. 
Néha olyan érzésem támad, hogy Krisztus missziós parancsával kapcsolatban is hasonlóan gondolkodunk. E parancsot olvassuk a mai evangéliumban: „Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” Jó, jó végezzük küldetésünket, de nem adjuk bele teljes energiánkat. Kényelmesen, nyugodtan, ráérősen végezzük szolgálatunkat, mintha majd a végső idők utolsó napján ráérnénk mindent bepótolni. 
A krisztusi parancs lényeges idevonatkozó szaváról nem szabad elfeledkeznünk: „most.” „Most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” Nem azt kéri, hogy majd egyszer, hanem most. Ha azt érezzük, hogy az Úr szavaiban van valamiféle sürgetés, akkor helyesen érezzük. Miként az Úr mennybemenetelét követően az apostolok az ígéretének beteljesedésére, a Szentlélek eljövetelére vártak, ezt tesszük mi is a következő napokban. Szeretnénk tanulékonyan figyelni a Szentlélekre, aki minket tanúságtételre indít. Engednünk kell, hogy eltöltsön minket a lelki erősség és a bölcsesség Lelke, hogy bátran vegyünk részt az igehirdetésben és az evangelizációban, és ezt a szolgálatot hatékonyan, korszerűen tudjuk végezni. 
A Szentlélek munkája rajtunk kezdődik. Amíg nem engedjük, hogy a Lélek átformáljon és egészen hasonlóvá tegyen minket Krisztushoz, addig nem várhatunk semmiféle eredményt, mert az legfeljebb önmagunk igazolása volna és nem egyedül az Úr dicsőségét szolgálná. Amíg nem élünk bensőséges közösségben Krisztussal, addig nem várhatjuk senkitől azt, hogy az Úr követője legyen. Amíg nincs bennünk szilárd elhatározás, hogy Krisztustól, az ige hirdetőjétől indulunk és hozzá térünk vissza, addig nem tudunk senkit sem hozzá, az üdvösség szerzőjéhez vezetni. Amíg nem vagyunk képesek önmagunkat egészen Istennek adni, addig senkinek sem fogunk jó példát mutatni arra, hogy érdemes életünket és képességeinket Isten szolgálatába állítani. Amíg nem lépünk magunk is a megszentelődés útjára, addig életünket látván egyetlen ember sem fog vágyat érezni magában, hogy a Szentlélek megszentelje. Az igehirdetés, az evangelizáció helyes lelkületét tehát Krisztustól tanuljuk meg a Szentlélek irányításával. 
Mindezekkel nem várhatunk, most kell indulnunk. Ne késlekedjünk hát, hanem engedelmeskedjünk Jézus szavának és a Lélek indításának!