Napi evangélium

2016. július 24. vasárnap
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Lk 11,1-13

Elmélkedés:

Az ima tanít
Az iskolai hittanórára előbb érkeztem, még csak most kezdődött a szünet, a gyerekek az udvaron játszottak. Mármint ha játéknak lehet nevezni egymás kergetését és földre taszítását. Komolyabb sérülése, baja persze senkinek sincs, aki elesik, hamar feláll, de nekem kegyetlennek és erőszakosnak tűnik ez a játék. Mit játszotok? – kérdem tőlük. Háborúsdit! – kiáltják egyszerre többen is, s kezükkel puskát formázva lövöldöztek egymásra. A háború nem szép dolog és nem is játék, – mondom nekik – sok ártatlan gyermek veszti életét a háborúban. Játszatok inkább békét! Az ötletre megállnak, csoportba verődnek, látom rajtuk, hogy éppen megbeszélhetik a játék szabályait és menetét, de aztán hozzám jönnek és az egyik hangadó fiú előáll a kéréssel: Atya, hogyan kell békét játszani? Tanítson meg miket rá!
A gyermekek sok mindent nem tudnak, s azt várják, hogy a felnőttek újabb és újabb dolgokat tanítsanak meg nekik. A tanítási, nevelési feladat sokszor nem is tudatos a felnőttek részéről, hanem a gyermekek lesik el, sajátítják el a különféle magatartásformákat és viselkedési mintákat. A tanítás ilyen módon a felnövekvő emberek beavatása a felnőttek világába. Ahhoz, hogy valamit megtanuljunk mesterekre, tanítókra, nevelőkre van szükségünk, akik felelősséggel végzik ezt a feladatot. A mai evangélium szerint Jézus tanítványai azt kérik Mesterüktől, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Tudnak ők imádkozni, de az imádkozásnak egy új szintjére szeretnének eljutni. Látják, hogy Jézus mennyire bensőséges kapcsolatban van az Atyával, és azt szeretnék, ha ők is ilyen módon tudnák megszólítani Istent. A gyermeki szavakban megfogalmazódó imától idővel el kell jutnunk a hitbeli nagykorúság imájáig, miközben mindvégig megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet és bizalmat. A kérésektől el kell jutnunk a hálaadásig. Saját mondanivalónk ismétlésétől el kell jutnunk a csendig, a hallgatásig, Isten meghallgatásáig. A szinte követelőző kérésektől a bizalomig. Saját elképzeléseinktől addig a megnyugvásig, hogy Isten jól tudja, mire van szükségünk.
Mire jó az imádkozás? Az ima segít, hogy jobban megismerjem önmagam és jobban megismerjem Istent. Az ima felébreszti bennem a köszönet és a hála érzését, mert rácsodálkozok arra, hogy az életben mindent Istentől kapok. A helyesen végzett ima megérteti velem, hogy ne én legyek a fontos a magam számára, hanem Isten legyen az első az életemben. Az ima ugyanakkor megérteti velem, hogy Isten számára én vagyok a fontos, az én végső sorsom és üdvösségem. A jól végzett ima bánatot ébreszt, valamint erősíti bennem a reményt, hogy Isten irgalmas és megbocsát. Az ima nem félelemből fakad, hanem Isten iránti szeretetből és örömmel tölt el. Az ima, az Istenhez való fordulás emberi cselekedet, amely méltóságot ad nekem, mert a végtelenül hatalmas Isten szóba áll velem, az ő kicsiny teremtményével. Az ima megtanít, hogy helyesen értékeljem helyemet a világban. Az ima megtanít az alázatra, hogy miután minden tőlem telhetőt megtettem, Istentől várjam az eredményt. Az ima arra nevel, hogy megbecsüljem istengyermeki méltóságomat és mindig úgy tekintsek Istenre, mint Atyámra.