2017. július 16. - Évközi 15. vasárnap

   Abban az időben:
   Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt
   össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor
   példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: "Íme, kiment a magvető
   vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég
   madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol
   nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a
   föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem
   volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor
   nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe
   hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik
   hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja
   meg!"
   Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: "Miért beszélsz
   hozzájuk példabeszédekben?" Ő így válaszolt: "Nektek adatott meg, hogy
   megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert
   akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki; de akinek
   nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk
   példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne
   halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta
   jövendölése:
   Hallván hallotok, és mégsem értetek,
   nézvén néztek, de mégsem láttok;
   megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
   Fülükkel restül hallanak,
   szemüket behunyják,
   hogy a szemükkel ne lássanak,
   fülükkel ne halljanak,
   és a szívükkel ne értsenek,
   s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
   De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall!
   Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti
   láttok, - és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, - és nem
   hallotta.
   Hallgassátok meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják
   a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a
   gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek Ez az, ami az
   útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja
   ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne
   gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás,
   üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki
   meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja
   azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az,
   aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az
   egyik százszorosat, a másik hatvanszorosai, a harmadik
   harmincszorosat."
   Mt 13,1-23
   Elmélkedés:
   Legyél magvető!
   Jézus példabeszédei azért könnyen befogadhatóak és érthetőek a
   hallgatóság számára, és azért tudnak hatást kiváltani, mert a szereplők
   helyébe képzelheti magát az ember. A példabeszéd tehát megszólítja a
   hallgatót, bevonja az események menetébe, s ennek köszönhetően a
   példázat középpontjában találja magát, nem érzi magát idegennek vagy
   kívülállónak, hanem megérti, hogy a tanítás róla szól, őt akarja
   átalakítani, átformálni. A magvetőről szóló példabeszédre is igaz
   mindez. A történet nagyon egyszerű: a magvető mindennapi munkáját
   végzi, elveti a földbe a magokat, amelyek egy része terméketlen
   talajra, útszélre, kövek vagy éppen bogáncsok közé hullik. Ezek nem
   fognak termést hozni, de emiatt nem aggodalmaskodik feleslegesen a
   magvető, hiszen a magok nagyobb része jó földbe, termékeny talajra
   hull, s joggal remélheti, hogy majd bőséges termést hoz. A példabeszéd
   jézusi magyarázata szerint a jó mag az Isten tanítása, az üdvözítő
   igazság, amit ha szívébe fogad az ember, sok lelki gyümölcsöt hoz, a
   legfőbb pedig az, hogy az örök életre jut. A hagyományos magyarázat
   előnyben részesíti azt az elképzelést, miszerint mi vagyunk, a mi
   lelkünk és szívünk a talaj, ahová az igazság örömhíre hull.
   Gondoskodnunk kell arról, hogy lelkünk ne legyen terméketlen föld, a
   gonosz kísértései ne fojthassák el benne a növekedést, a bűn ne
   akadályozza meg törekvésünket az üdvösségre.
   Bár helyénvaló ez a magyarázat és megfelel az evangéliumi lelkületnek,
   van egy olyan érzésem és bizonyára ezzel nem vagyok egyedül, hogy Jézus
   egykori hallgatósága más füllel hallgatta ezt a példázatot, más
   szempontból közelítette meg a mondanivalót. Ők talán szívesebben
   képzelték magukat a magvető ember helyébe, aki munkáját végzi. Ebben az
   értelemben más üzenet kristályosodik ki a hasonlatból, amely így
   felszólító, cselekvésre buzdító értelmet nyer. Legyél magvető! Legyél
   Isten munkatársa, aki az igehirdetést végzi! Isten azt a feladatot
   szánja neked, hogy tanításának hirdetője legyél! Ne aggódj amiatt, hogy
   hová hull a tanítás jó magja és ne törődj azzal, hogy hoz-e majd
   termést, hanem csak végezd el a rád bízott feladatot! Ha megtetted a
   kötelességed, akkor bízhatsz abban, hogy Isten majd gondoskodni fog a
   mag kikeléséről és növekedéséről.
   Úgy gondolom, hogy ez az értelmezés közelebb áll ahhoz, amit Jézus
   mondani akart. Persze könnyebb volna egy passzív helyzetbe képzelni
   magunkat, amikor kevesebb a teendőnk, de Isten többet vár tőlünk.
   Korunkban is szükség van arra, hogy legyenek olyan fiatalok, akik
   vállalják az igehirdetés feladatát, mert megértik, hogy Isten ezt a
   hivatást adja nekik. Természetesen igaz az, hogy csak az válhat
   magvetővé, az végezheti hitelesen az igehirdetést, aki előzetesen
   befogadta a krisztusi igazságot, azaz az ő szívében jó talajba hullt a
   tanítás. Különböző szintekről van itt tehát szó, először saját
   magunknak is meg kell értenünk és követnünk kell a tanítást, hogy aztán
   annak hirdetői, továbbadói lehessünk, de ne rettenjünk meg ettől a
   feladattól sem! Jézus egyértelmű kívánsága az, hogy ne csak követői,
   hanem tanúi is legyünk! Tanúskodjunk arról, hogy az örök élet igéi nála
   vannak és őt követve juthatunk el az örök életre.