2017. november 26. - Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia
   eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet
   foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő
   pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a
   juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a
   baljára.
   Azután a király így szól a jobbján állókhoz: "Jöjjetek, Atyám áldottai,
   vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert
   éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok;
   idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok;
   beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti
   meglátogattatok!" Erre megkérdezik tőle az igazak: "Uram, mikor láttunk
   téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni
   adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy
   ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy
   börtönben, hogy meglátogattunk volna?" Akkor a király így felel:
   "Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is
   tettetek, velem tettétek!"
   Ezután a balján állókhoz szól: "Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az
   örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam,
   és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen
   voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be;
   beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!"
   Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy
   szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem
   siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom
   nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!
   Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
   Mt 25,31-46
   Elmélkedés:
   Isten él bennünk!
   Krisztus Király ünnepén az evangélium a végső számonkérést állítja
   figyelmünk középpontjába. Nincs itt szó arról, hogy Jézus egy
   példabeszédet vagy egy kitalált történetet mondana, hanem egyszerűen
   elmondja azt, hogy mi várható az ember életének megítélésekor. Halálunk
   és az új életre való feltámadásunk után Isten színe elé kerülünk és
   számot adunk egész földi életünkről, annak cselekedeteiről. Aki
   gyakorolta az irgalmasság cselekedeteit embertársa iránt, azaz enni
   adott az éhezőknek, inni adott a szomjazóknak, befogadta az idegeneket,
   ruhát adott a nélkülözőknek, gondját viselte a betegeknek vagy törődött
   a börtönben lévőkkel, az jutalmul elnyeri az örök boldogságot.
   Jócselekedeteit az Úr úgy veszi, mintha személyesen neki tette volna.
   Ezért mondja: "Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül
   eggyel is tettetek, velem tettétek!" Akik viszont elmulasztják a
   felebaráti szeretetnek ezeket a cselekedeteit, azok örök büntetést
   érdemelnek. Nekik szól az Úr szava: "Amit e legkisebbek egyikével nem
   tettetek, velem nem tettétek!"
   Érdemes komolyan vennünk azt, hogy Isten minden létezőt szeretetből
   teremtett és talál benne valami szeretnivalót, és ez különösen is igaz
   legfőbb teremtményére, az emberre. Ha azt hangoztatom, hogy nincs közöm
   a másik emberhez, nincs közös dolgom vele, teljesen hidegen hagynak az
   ő gondjai és engem nem érintenek az ő problémái, akkor tulajdonképpen
   azt állítom, hogy nem találok benne semmi szeretnivalót. De ha Isten
   talál benne, akkor én miért nem? Amikor kialakul bennem valamiféle
   ellenszenv, ellenérzés a másik ember iránt, akkor kizárom őt a
   szeretetemből. De ha Isten minden ember felé kiárasztja szeretetét,
   akkor én miért nem tudok mindenki felé szeretettel fordulni?
   Amikor elfordulok embertársamtól, akkor semmibe veszem Krisztus szavát,
   aki benne él a másik emberben. És ha nem tudom észrevenni a másik
   személyben Krisztust és nem tudom felfedezni a másik ember arcán
   Krisztus arcvonásait, akkor hogyan várhatom el másoktól, hogy ők
   felismerjék a bennem élő Istent? Hiszen éppen elidegenedésem,
   elfordulásom, elzárkózásom a másik embertől torzítja el rajtam az
   istenképiséget. Ki kell mondanunk őszintén: amikor elfordulok
   embertársamtól és megtagadom tőle a szeretetet, akkor magától Istentől
   fordulok el. Ha valami visszataszítót, kellemetlent találok
   embertársamban, akkor Istenhez nem akarok közeledni.
   Ennek kimondása elindíthat egy új úton. Elindulhatok azon az úton, hogy
   megújítsam kapcsolatomat Istennel és embertársaimmal. Ha felismerem a
   problémát és belátom hibámat, akkor van esélyem arra, hogy megoldást
   találjak. Mert miközben nyugtalanít, hogy azért nincsenek rendben
   emberi kapcsolataim, mert Istennel sincs rendben a kapcsolatom,
   elkezdek keresni. Elkezdem keresni az igaz Istent. Elkezdem keresni
   Istent, aki jelen van minden emberben. Bennem is. Bűneim, emberektől
   való elfordulásaim, gyengeségeim ellenére is jelen van bennem. Tanítani
   akar, formálni szeretne, utat akar mutatni nekem. Ha engedem, hogy
   Isten bennem éljen, felragyogjon életemben az ő jósága és szeretete,
   akkor ezt fogom továbbadni mások felé, mert elhiszem, hogy minden
   emberben van szeretnivaló és Isten rajtam keresztül akarja gyakorolni
   szeretetét. Isten él bennünk! Bennem is és embertársaimban is.