2018. március 25. - Virágvasárnap

   Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek,
   Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két
   tanítványát, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti faluba. Amint
   beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem
   ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek,
   mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi." El
   is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a
   szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki
   megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?" Azt válaszolták, amit az
   Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz
   vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra
   teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten
   vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak:
   "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak
   közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
   Mk 11,1-10
   Elmélkedés:
   Áldott, aki az Úr nevében jön!
   Nagyböjti utunk utolsó hetéhez érkeztünk. A mai nappal, virágvasárnap
   ünnepével elkezdődik a nagyhét. E napon Jézus jeruzsálemi bevonulására
   emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban. Márk evangélista
   hangsúlyozza, hogy semmi sem történt véletlenül vagy a sorsnak
   köszönhetően. Jézus tudatosan készül a bevonulásra, ez világosan
   látszik az előkészületekből. A két falu, Betfagé és Betánia
   Jeruzsálemtől mindössze egy óra járásnyira, néhány kilométerre
   fekszenek. Innen küldi el Jézus két tanítványát, hogy hozzanak neki egy
   szamarat. Pontos részleteket is megad, a falu szélén találják majd meg
   a szamarat, amelyen még nem ült ember. A két tanítvány mindent pontosan
   úgy talál, ahogyan azt az utasítás tartalmazta.
   Jézus, aki eddig mindenhová gyalog ment, legfeljebb időnként szállt
   hajóba a Galileai-tengeren, most felül a szamár hátára és így közeledik
   Jeruzsálemhez. Természetesen nem fáradtságról van itt szó, hanem
   jelképes cselekedetről. Az embereknek a szamárháton közeledő Jézus
   láttán rögtön eszükbe jut Zakariás próféta jövendölése az eljövendő
   Messiásról: "Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya!
   Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron
   ül, szamárcsikó hátán" (Zak 9,9). A szelíden érkező Jézus látványa
   ujjongásra ösztönzi a népet. Királyként fogadják és köszöntik őt,
   ruháikat terítik elé az útra.
   A nép lelkesen köszönti az Urat: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében
   jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a
   magasságban!" A jelenlévők azt gondolják, hogy most teljesedik be a
   messiási ígéret, amely szerint az eljövendő megváltó majd Dávid király
   családjából fog származni. Amikor az éljenző nép most Dávid királyt
   emlegeti, akkor azt fejezik ki ezzel, hogy Jézusban felismerik a
   Messiást.
   Ma, a nagyhét kezdetén mi is elindulunk az Úrral Jeruzsálembe.
   Mostantól kezdve felgyorsulnak az események. Néhány nap múlva már az
   utolsó vacsora termében találjuk magunkat, majd pedig kimegyünk az
   Olajfák-hegyére, ahol a vérrel verítékezéssel megkezdődik Jézus
   szenvedése. Még ezen az éjszakán elfogják és kihallgatja őt a főtanács.
   Ítéletük szerint Jézusnak meg kell halni, ezért a római helytartó,
   Pilátus elé viszik és tőle várják, tőle kényszerítik ki a halálos
   ítéletet. Péntekre már egészen megváltozik a hangulat. A korábban
   Jézust éltető és messiásként köszöntő nép a halálát követeli, amit a
   Golgotán végre is hajtanak, keresztre feszítik Jézust. Halálával
   azonban nem érnek véget az események. Feltámadása új fordulatot hoz és
   egyúttal új megvilágításba helyezi a kereszthalált. Ami eddig
   szégyennek tűnt, abban a keresztény közösség tagjai felismerik a
   megváltás rendkívüli cselekedetét. Az Úr halála nem hiábavaló tett
   volt, hanem üdvösségünket kiérdemlő cselekedet. Halála nem értelmetlen,
   hiszen ez szerepelt Isten megváltó tervében. Halála nem kudarc, hanem
   annak megnyilvánulása, hogy Isten minden áldozatra képes annak
   érdekében, hogy a megváltás műve megvalósuljon.
   A nagyhét folyamán adjunk hálát Isten szeretetéért és kísérjük el
   Megváltónkat szenvedésének útján! Legyünk mellette halálában, hogy
   részünk legyen általa a feltámadásban!