2018. április 15. - Húsvét 3. vasárnapja

   Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az
   úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a
   kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük
   (Jézus), és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Ijedtükben és
   félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk:
   "Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg
   kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a
   szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." Ezután
   megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek
   hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: "Van itt valami
   ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük
   láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: "Ezeket mondtam nektek,
   amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam
   Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak." Ekkor
   megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta:
   "Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell
   támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni
   Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek."
   Lk 24,35-48
   Elmélkedés:
   A találkozás öröme
   A húsvéti örömhír szerint a feltámadt Krisztussal először azok az
   asszonyok találkozhattak, akik hajnalban a sírhoz mennek. Ezt követően
   estefelé megjelenik az Úr annak a két tanítványnak, akik Jeruzsálemből
   Emmausz felé tartanak. Amikor ők felismerik az Urat a kenyértörés
   pillanatában, azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak
   beszámoljanak találkozásukról, élményükről. Ezt a jelenetet folytatja a
   mai vasárnap evangéliuma, amelyben a feltámadt Krisztus áll előttünk,
   aki megmutatja magát, megdicsőült testét az apostoloknak.
   A találkozás, a megjelenés alkalmával az apostolok számára világossá
   válik, hogy valóban az Úr támadt fel, őt láthatják megdicsőült testi
   alakban. Az Úr testén láthatják azokat a sebhelyeket, amelyek a
   keresztre feszítéskor keletkeztek, a szegek nyomát a kezein és a
   lábain, valamint a lándzsa okozta sebet az oldalán. Láthatják, akár meg
   is érinthetik ezeket a sebeket, amelyek annak bizonyítékai, hogy a
   keresztre feszített Jézus áll most előttük. Jézus feltámadt és
   dicsőséges teste azonban különbözik is földi, emberi testétől, hiszen
   már nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, képes ott is megjelenni,
   ahol az ajtó zárva van, semmi nem jelent számára akadályt.
   A földi és a megdicsőült test különbözőségéből az következik, hogy
   Jézus nem a földi életre támadt fel, azaz nem földi élete hosszabbodott
   meg, amelyet egyértelműen kiolvashatunk az evangéliumi beszámolókból, s
   amelyet megerősít az apostolok tanúságtétele is. Működése során Jézus
   három alkalommal támasztott fel halottat, tehát nagyon ritkák ezek a
   csodák. Feltámasztotta a zsinagógai elöljáró, Jairus leányát, aki
   tizenkét éves volt. Feltámasztotta annak az özvegyasszonynak a fiát,
   aki Naim városában élt és öregségének egyetlen támogatóját veszítette
   el. És nem sokkal jeruzsálemi bevonulása előtt feltámasztotta barátját,
   Lázárt, aki Betániában élt testvéreivel, Máriával és Mártával. Őt négy
   nappal a halála után hívta vissza az életre. Mindhárom esetben a
   feltámasztott személyek visszatértek a földi életbe, az Úr mintegy
   meghosszabbította életüket, de később természetesen mindhárman
   meghaltak. Jézus feltámadása esetében nem erről van szó, még akkor sem,
   ha feltámadását követően még negyven napig láthatták őt, hiszen ebben a
   mennybemeneteléig tartó negyven napban nem úgy élt, mint korábban.
   Jézus az örök életre támadt fel, a feltámadásban megdicsőült testet
   kapott és ezt mutatta meg néhány alkalommal a benne hívőknek. E
   jelenések azonban megszűnnek azzal, hogy az Úr a mennybe emelkedik,
   elfoglalja helyét Isten örök dicsőségében.
   A húsvéti időszakban többször is megemlítjük, hogy az apostolok is
   lassanként haladnak a hit útján, és a Feltámadottal való találkozások
   folyamatosan erősítik hitüket. Az emmauszi tanítványoknak több órás út,
   több órás magyarázat kell ahhoz, hogy csalódottságukból és
   reménytelenségükből eljussanak a megértésre és a felismerésre. Tamás
   apostolnak egy hét gondolkodás és várakozás kellett ahhoz, hogy ő is
   láthassa az Urat, és sebhelyeit megérintve Urának és Istenének nevezze
   őt. Az apostoloknak, akikről a mai evangéliumban olvasunk, szintén
   időre volt szükségük ahhoz, hogy félelmük megszűnjön és felébredjen
   bennük a találkozás öröme. Csak miután hallják az Úr szavát, miután
   láthatják sebeit és a szemük láttára eszik, jutnak el erre az örömre.
   Legyen meg bennünk is ez az öröm, valahányszor találkozhatunk Jézussal!