Szellemi harc (3)
„akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” (Zsidók 12:6)

Fontos tudni, mikor vagy támadás alatt – és mikor nem. Van egyfajta tendencia a keresztyének között, amikor minden őket érő kellemetlen dolgot a szellemi harc részének tekintenek, ahelyett, hogy elismernék, hogy azt aratjuk, amit vetettünk. Például, ha elhanyagoltad lelki vezetői szerepedet a gyermekeid felé, akkor lehet, hogy Isten megengedi nekik, hogy bűnbe keveredjenek. Ha tisztességtelenül jártál el, akkor lehet, hogy megengedi, hogy szembesülj a következményekkel. „… akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” Ostobaság lenne azt kérni, hogy enyhítsen kellemetlen helyzeteden, amikor éppen azért fegyelmez, hogy felhívja figyelmedet. Milyen tragikus, ha nem vesszük észre az összefüggést! Isten fegyelmezése nem fog rajtad segíteni, ha a sátán támadásának véve elhessegeted. Ha félreérted a helyzetet, akkor talán hibáztatod is, hogy nem válaszol imádságaidra, vagy nem véd meg; miközben ő épp a veszélyre figyelmeztet. „… most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre” (1Péter 1:6-7). A kovács, amikor egy vasdarabot a kezébe vesz, már látja maga előtt, hogy mit akar belőle kiformálni. Ehhez azonban meg kell olvasztania, újra kell öntenie, hogy eltávolítsa a karcolásokat, kijavítsa a repedéseket, betöltse az üres helyeket és megtisztítsa a szennyeződéstől, míg valami, ami korábban haszontalan volt, értékessé lesz. Az izzó, képlékeny vasat kemény ütésekkel formálja, végül pedig hideg vízbe meríti, hogy megszilárdulva használható eszközzé váljon. Ugyanígy tesz Isten is. Ha éppen az üllőjére helyez, légy hálás érte, hogy úgy gondolja, még megéri foglalkozni veled.