Megtörni a családi ellenállást
„… a maga idejében aratunk majd…” (Galata 6:9)

Susan volt az egyetlen ember családjában, akit valami arra ösztönzött, hogy dolgozzon a változásért. Férje katonai pilóta volt, hónapokat töltött távol, amíg ő egyedül nevelte a gyerekeket. Próbálkozásai, hogy megváltoztassa férjét és a gyerekeket, sorra csúfos kudarcot vallottak. Lelkigondozója rámutatott, hogy azzal nem megy semmire, ha újra meg újra azzal próbálkozik, ami eddig sem működött; inkább azt javasolta, hogy azon dolgozzon, amit meg tud változtatni: saját reakcióin! Megtanította arra, hogyan könnyítsen túlterheltségén. Ezentúl mindenki maga felel a saját mosatlanjáért, szennyes ruhájáért, szobája rendjéért stb. Susan pedig felhasználhatta az így nyert időt arra, amit mindig is szeretett volna – hangképzést kezdett tanulni. Igen, nehezére esett, hogy ne szedjen össze mindig mindent mindenki után, és ne vállalja át a felelősséget. Először, amikor senki sem vállalta magára a befejezetlen feladatokat, és „a rendetlenség elviselhetetlennek tűnt”, kísértést érzett arra, hogy feladja, és visszatérjen a régi dolgához. Aztán –éppen amikor szüksége volt rá – olvasott egy könyvet a hangsebesség átlépéséről. A pilóták, akik megkísérelték, mindig feladták, amikor a gép hevesen remegni kezdett, amíg Chuck Yeager azt nem mondta magának: „Lehet, hogy ha egyszer túljutunk a remegésen, minden le fog csitulni.” Yeager gyorsított, amikor mindenki más lassított, így átlépte a hangsebesség határát, és beért a teljes nyugalomba. Miután egy egész hétvégén át nyelte családjától a kíméletlen kritikát, Susan „növelte a sebességet”, ellenállva régi ösztöneinek. Időbe telt a dolog. De a kezdeti panaszkodások után a gyerekek több kötelességet vállaltak fel, a férje pedig kevesebb távoli szolgálati megbízást fogadott el. „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”