Mindenkit ért már valami féle megbántás, megalázás. Akkor mi hogyan reagáltunk, amikor valaki megbántott? Lehet, hogy nem szó szerint kaptunk pofont, csupán szavakkal gázoltak a lelkünkbe, vagy valami más úton aláztak meg annyira, hogy azt gondoltuk: - egy pofon kisebb fájdalmat okozott volna, és könnyebben kihevertük volna, mint a kapott durva szavakat. Talán még van bennünk szégyen azért, mert bizony az ösztönös reakciónk miatt, durvák voltunk mi is. Hála Istennek, hogy volt olyan is, hogy amikor sérelem ért, hallgattunk, mert szeretet volt bennünk, - és nem a bosszún gondolkodtunk. Utólag látjuk, hogy helyesen cselekedtünk, mert ha akkor bosszút állunk, az ismét végeláthatatlan bosszút szült volna. Jól tettük, hogy a bosszú helyett, megbocsátottunk. Vigyázzunk arra, hogy ne guruljunk méregbe, és ne használjunk sértő szavakat, ne üssünk meg senkit. Ha mégis ezt tennénk, akkor mi sem vagyunk különbek attól, mint az, aki az egészet elkezdte. Egyáltalán nem gyávaság vagy gyengeség az, ha valaki szeretettel viselkedik az ellenfelével szemben, és nem üt vissza, nem torolja meg a sérelmeket, sértéseket. Jézus a hegyi beszédben arra tanít bennünket, hogy próbáljuk megérteni a másik embert, minden hibájával, furcsaságával együtt. A legnagyobb erő az, amikor le tudjuk győzni magunkat, és a bennünk lévő ellenséges érzéseket. Nem az a legfontosabb, hogy a jogainkat, az igazunkat érvényesítsük a másikkal szemben, hanem ennél fontosabb, hogy a szeretetünkkel tudjuk hozzásegíteni ahhoz a másikat, hogy ő is jobb legyen. – „Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Szemet szemért, fogat fogért.” Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. ( Mt 5, 38 – 42 ) Jézus a szavaival, egy etikai többletet ad nekünk: az egymás szeretésén túl, az ellenség szeretetét is kári. Igaz, hogy az ellenség szeretete egy olyan nagy feladat, hogy még a hívő emberek nagy része is visszaretten tőle, és azt mondja: megvalósíthatatlan, lehetetlen. Sok ember ki is mondja: „Nem szolgáltatom én ki magam senkinek”! Pedig Jézus azt mondja: „Ne szálljatok szembe a gonosszal”. Tanuljuk meg, és mondjuk mi is azt az imát, amit Jézus a keresztre feszítésekor imádkozott azokért az emberekért, akik gúnyolódva, átkozódva, testét - lelkét halálra gyötörve vették körül: “Atyám! bocsásd meg nekik; hisz nem tudják mit tesznek”. ( Lk 23, 34 ) Jézus tudott valamit, amit ezek az emberek nem tudtak magukról. Ő ezekben a dühöngő és kegyetlen emberekben az Isten elveszett és eltévedt gyermekeit látta. Jézus nem azt akarta mondani, hogy nem védhetjük meg magunkat, hanem azt, hogy ne üssünk támadólag, és ne engedjük, hogy bosszúállásra provokáljanak. Jézus, aki a szeretetével győzött, erre a szeretetnek a győzelmére hív minket is. Ő azt kéri, hogy legyünk elkötelezve a szeretetre, és mindig a másik javára legyünk. Ha újra megbántanak bennünket szóval vagy cselekedettel, akkor se üssünk vissza, hanem bocsássunk meg...Adja Isten, hogy mi is éljük a szeretetet!Ámen.