Sokszor az idő betakarja a fájdalmas emlékeinket, és már nem is igen jut eszünkbe a rossz. Tudjuk, hogy nem hiábavaló a munkánk, és az előző évek megfeszített munkája termi már a gyümölcsét. De észre kell vennünk, hogy elsősorban nem mi voltunk azok, akik megoldottuk életünk nehéz pillanatait, hanem az Isten. Ennek ellenére, mégsem tudjuk teljesen lezárni a múltat. Hányszor mondtuk, hogy nem haragszunk senkire, hogy rég eltemettük a régi sérelmeket, de újra és újra itt vannak. Lehet, hogy Józsefből is előjöttek a sérelmek, amikor testvérei ott álltak előtte. József tudta, hogy kik ők, de ők nem tudják, hogy ő kicsoda. József kezében volt most a hatalom, és a testvérei keze most üres, éheznek. Pont fordítottja a helyzet a sok évvel ezelőttinek, amikor az ő kezükben volt József élete, és akkor ő tehetetlen volt: eladták őt húsz ezüstért. (Akkoriban egy rabszolga ára 30 ezüst volt.) Valószínű, a testvérei jelenléte előhozta belőle a fájó érzéseket, emlékeket, az eltemetett, elfeledettnek hitt múltat. Azt hitte, tudta rendezni, de most rátört váratlanul, Ezért akarta próbára tenni testvéreit. - - Amikor a kis Benjámin zsákjában megtalálták az ezüst poharat, Júda közelebb lépett Józsefhez, és bizalommal így szólt: „Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót hozzád! Ne haragudj szolgádra, hiszen te egyenlő vagy a fáraóval. Amikor uram azt kérdezte szolgáitól, hogy van - e atyátok vagy testvéretek, mi azt feleltük az én uramnak: „Van nekünk egy idős atyánk és egy fiatal öcsénk, aki az ő öregségében született. Ennek a bátyja meghalt, így egyedül maradt meg anyjától, és atyja nagyon szereti.” Te akkor azt mondtad szolgáidnak: „Hozzátok el hozzám, hadd lássam saját szememmel! Ha legkisebb öcsétek nem jön el veletek, többé nem kerülhettek a színem elé.” … Most itt van a legkisebb öcsénk. - - de azt mondta atyánk: „Vigyétek, de, ha valami baj éri, ősz fejemet a bánattal ti juttatjátok a sírba.” Ekkor József már nem tudta magát tovább türtőztetni a körülötte álló sok ember előtt, ezért megparancsolta: „Menjen ki mindenki!” Aztán hangos sírásra fakadt. Majd József azt mondta testvéreinek: „Én vagyok József. Él - e még atyám?” De testvérei úgy megrémültek, hogy felelni sem tudtak. Akkor József azt mondta testvéreinek: „Én vagyok József, a ti testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. De most már ne bánkódjatok, és ne rémüldözzetek, hogy engem eladtatok, mert azért küldött ide az Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” ( Ter 44,18 - 21.23b; 45,1-5 ) Nincs olyan ember, akit ne érne sérelem. Talán ti is emlékeztek olyan esetre, amikor hiába könyörögtetek kegyelemért, senki nem hallotta meg kiáltásotokat, és senki nem segített, nem törődött veletek. József esedezéseit sem hallgatták meg testvérei, de az Isten hallotta, és mindvégig vele volt. Isten hallja a mi kegyelemért való könyörgésünket is. Ezért, ha a múlt rossz emlékei egyszer – egyszer előjönnek, és kibillentenek biztosnak hitt lelki állapotunkból, akkor mint József a testvéreivel szemben, legyünk mi is megbocsátók! Lássuk meg, hogy a féltékenység nagy bajhoz vezethet. A féltékeny ember még a saját testvérének is ártani akar! A mennyei Atya, Jézus Krisztus, és a Szentlélek lágyítsa meg a kemény szívünket felebarátainkkal szemben. Adja Isten, hogy meg tudjunk bocsájtani mindenkinek!Ámen