„Tanúsítom, hogy az én időmben legalább 50-60 diákot bántalmazott Alfons atya. Gyakran mondta: »Hé, te zsidó, hozom a puskámat, és lelőlek.« Azt hiszem, régi náci volt. A tányérok is, amelyekből ennünk kellett, a náci időkből származtak, és horogkeresztek voltak rajtuk."

A fenti szavak az ausztriai kremsmünsteri bencés internátus egykori diákjától származnak, aki több társával együtt hosszú évek hallgatását megtörve tett vallomást arról, hogyan váltak fizikai és lelki erőszak áldozataivá a gyerekek az internátusban.

Egy 2010-es sikertelen vádemelési kísérletet követően végre úgy tűnik, valóban megtörténhet a felelősségre vonás. A Profil nevű osztrák lap hozzájutott a mára 1200 oldalasra duzzadt iratanyaghoz. Az ebben szereplő megrázó beszámolók hitelességét még a másik fél védelmét ellátó szakemberek sem vonják kétségbe. A tizenkét feltételezett elkövető többsége elévülés miatt mentességet élvez, mindössze a kollégium egykori vezetője, Alfons August Mandorfer atya ellen lehet jogilag fellépni, aki az események hatására önként kilépett az intézményből. Egy osztrák bencés kolostor fogadta be.

Mandorfer 1970-től 1996-ig kollégiumvezetőként és zenetanárként irányította az internátus életét, ez alatt rendszeresek voltak a fizikai bántalmazások, a verések, a megalázó bánásmód. A gyerekeket időnként egy Glockkal és egy Winchesterrel fenyegette meg, ha ellenállnak, vagy beszélni mernének valakinek. Az áldozatok „a gyermeklelkek háború utáni koncentrációs táboráról" beszélnek.

Vallomás

„15 éves voltam akkor. Vagy állva, vagy az ölébe ültetve levetkõztetett. Aztán orális közösülésre kényszerített. (…) Ezek miatt különleges státuszba kerültem nála, és jól ment a sorom. Ezt akkoriban nem éreztem erõszaknak. Enélkül nem tudtam volna a szadista rendszert, a kollégium szörnyû környezetét, a tanárok és az idõsebb diákok erõszakoskodásait túlélni. Számos álmatlan éjszakám volt, és folyamatosan rettegtem. Nem pedagógusok voltak, hanem szadisták, akik tökéletes környezetet találtak arra, hogy kiéljék magukat, mert mindenki félrenézett. Mindezek tükrében Alfons atya törõdése olyan volt, mint egy gyógyír, mert õ volt az egyetlen, akivel nem éreztem magam teljes csõdnek és idiótának” – meséli egy áldozat.

Eddig közel 40 kremsmünsteri érintett vált ismertté, akik közül többen gyermekként is megpróbáltak segítséget kérni, de vagy az életkoruk miatt nem hallgatták meg őket, vagy nem a megfelelő személyt választották.

Az apátság világhírű könyvtára

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.