SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?Lk 19,41-48"Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét."Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, és ezt mondta nekik: "Meg van írva: az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek."Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék; de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva Őt - rajongott érte."A virágvasárnapi események leírásából megtudjuk, hogy Jézus együtt vonult a Jeruzsálembe igyekvő zarándokokkal a nagy ünnepre, a páskaünnepre. És amikor már távolról meglátta a szent várost és a templomot, akkor sírva fakadt. Sokakat meglepett ez, hiszen a tömeg már útközben ünnepelt. Éltették Jézust mint Messiás királyt, és ünneprontásnak tűnt a sírása. Nem értették az okát.Miért sírt Jézus? Elmondja itt röviden, de konkrétan. Azért sírt, miközben mindenki más ujjongott, mert látta népének elesett lelki állapotát. Azt a felszínes vallásosságot, ami mögött nem volt semmi. És látta mindannak a sok istentelenségnek, amit elkövettek, a következményeit is. Itt leírja, hogy hamarosan jön az ítélet. "Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat, de most már el van rejtve a szemed elől."Valami véget ért. Vége az Isten kegyelmi idejének. Eddig lehetett és kellett volna felismerniük és elismerniük Jézust annak, akinek kijelentette magát és akinek az Atya is kijelentette sokak füle hallatára, de nem tették ezt. Eddig kellett volna rádöbbenniük, hogy mit csinálnak és mi lesz annak a következménye, de a nép nem látta a következményt, nem akartak változni, és semmin változtatni.Mi a különbség?Aki siránkozik, vagyis sopánkodik, panaszkodik, az többnyire önmagát sajnálja, de tétlen, passzív marad. Nem akar sem változni, sem a helyzeten változtatni.Aki tud sírni egy fájdalmas állapot miatt, annak mások baja fáj, és kész tenni is valamit azért, hogy az a helyzet változzék.Aki csak siránkozik, az általában másokat vádol a bajok miatt, akinek összeszorul a szíve mások nyomorúságát, a közös nyomorúságot látva, az kész a bűnbánatra és kész a cselekvésre.Jézus virágvasárnap nem siránkozott, hanem sírt. Utána megtisztította a templomot, öt nap múlva pedig vállalta a kereszthalál minden kínját, számunkra elképzelhetetlen testi és lelki szenvedéseket, azért, hogy így segítsen rajtunk.Ma is sokan vannak, akik siránkoznak a jelen állapotok miatt. Isten igéje azt kérdezi ma tőlünk: vannak-e, akik tudnak, tudunk sírni a mi népünk nagy nyomorúsága miatt, testi és lelki elesettsége láttán? Fáj-e nekünk igazán, hogy legyen másoknak kenyerük és legyen üdvösségük? Tudunk-e mi Jézus szemével körülnézni, Jézus szívével érezni és együtt érezni? Látjuk-e mindannak a következményeit is, ami itt körülöttünk zajlik, és készek vagyunk-e tenni azt, amire Isten indítja a benne hívőket?Mivel ennyire közel vagyunk március idusához, csak megjegyzem, hogy 1848-1849 hősei nem siránkoztak, hanem összeszorult a szívük a helyzet láttán, és cselekedtek. Megtették azt, amit tehettek.Ez az ige tehát arra bátorít minket, hogy ne siránkozzunk, mert abból senkinek nem lesz haszna, hanem tanuljunk meg Jézustól ilyen módon sírni, és utána tenni azt, amivel Ő bíz meg bennünket.  Ámen