Sötétségből világosságba – Egy sámán útja a Megváltóhoz

Alexander Soktratovich Hiltukhin története, aki mongol származású és Szibériának egy részén él, ahol sok ember a tibeti buddhizmusnak meg sámánizmusnak a követője.
Alexander sámán volt, de Isten hívására hitre jutott Krisztusban. Nyilvánosságra hozta a történtét egy könyvben - Sötétségből világosságba - címmel, amely először 2007-ben jelent meg Oroszországban. Ugyanabban az évben lefordították angolra. Most már magyarúl is olvasható.

Gyógyulás jógán keresztül
Üdvözöllek titeket. Nagyon örülni fogok, ha valami újat kaptok az által, hogy elolvassátok a történetemet. A nevem Alexander Soktratovitch Hiltukhin. Kyrenben születtem, Tunkisky környékén. Amikor három hónapos voltam, szüleim Bokhanba, Irkutsk környékére költöztek velem. Ott nőttem fel és később a hadseregben szolgáltam. Amíg a hadseregben voltam, súlyosan megbetegedtem tüdőgyulladásban. A betegség miatt eldöntöttem, hogy elkezdek hatha-jógát gyakorolni. Azt mondják, hogy a jógának ez a ritka fajtája elképesztő eredményeket hoz. Minden betegséget meg tud gyógyítani. Nem volt tanítóm, de miután egy éven át gyakoroltam, sokkal jobban éreztem magam. Szabadon tudtam lélegezni és nem volt légszomjam. A betegség legnagyobb része elmúlt, de még mindig volt valamennyi fájdalmam. Teljes gyógyulást akartam, ezért egy új utat kerestem. A modern gyógyászat nem tudott nekem segíteni. Aztán egy barátom elvitt engem egy lámához, akit ismert.

Lehet, hogy kutya leszek
Elmentünk a buddhista templomba, és a láma elkezdett tanítani engem a tibeti buddhizmus alapjaira és azokra a parancsolatokra, amiket egy embernek be kell tartani ahhoz, hogy egészséges legyen. Nagyon érdekelt ez engem és eldöntöttem, hogy tanulmányozni fogom a buddhizmust. Nagyon sok buddhista irodalmat olvastam és rájöttem, hogy ez egy tudomány és bonyolúlt filozófia. Nagyon nehéz volt megérteni.
A láma segített nekem és elmagyarázott néhány dolgot. A többit megprobáltam egyedül megérteni. De végül rájöttem, hogy az az út, amit a buddhizmus kínál, túlságosan bonyolult. Sok újjászületések/megtestesülések nem adthatják meg azt a szabadságot, amit akartam. Annak ellenére hogy ember vagyok lehet, hogy a következő életemben egy kutya leszek vagy valami más lény, és nem biztos, hogy valaha ember lehetek még.
Az elején mulatságosnak tűnt, de a végén már egyáltalán nem volt mulatságos. Végül eldöntöttem, hogy feladom és ennek a mostani életnek élek.

Rossz kezdet
A következő hét évben csak a szórakozás érdekelt. Nőztem, mint más én korombeli fiúk. 1979-ben találkoztam jövendőbeli feleségemmel. Akkor megkezdődött a családi életem - és most abból a szemszögből megítélve, amit Isten adott nekem -, azt kell hogy mondjam: semmiképpen ne kezd családi életedet bűnnel. Rossz kezdésem volt és nehéz volt a kapcsolat a rokonainkkal. Egész idő alatt valami tartósat, megbízhatót kerestem, valami támaszt az emberekben. Néztem az emberek életét. Megfigyeltem az időseket, élveztem hallgatni történeteiket az életükről és következtetéseikről. Észrevettem, hogy az emberek gyakran szomorúak üres életük miatt. Soha nem hallottam, hogy valaki azt mondta volna: örül az életének. Soha!

A sámánnő
Az élet ment tovább. Családot alapítottam. Petropavlovkában laktunk. Órákat javítottam. Mindenki ismert és én is ismertem mindenkit. A legboldogabb párnak tartottak minket, mert mindig kéz a kézben jártunk. A peresztrojka ideje volt, amikor gyomorgörcsöt kaptam. Elmentem egy orvoshoz és kiderült, hogy fekélyem volt. Féltem nagyon a műtéttől és a gyakorlataim nem segítettek. Aztán eljött egy sámánnő Petropavlovkába. Hallottam, hogy meggyógyított embereket műtétek nélkül. Felemeli a kezeit, becsukja a szemét, a kezét végigvezeti a beteg felett és az meggyógyúl. Aztán voltak akik azt mondták, hogy olyan sok éven át betegek voltak és ő meggyógyította őket 10 napon belül. Elmentem hozzá. Rámnézett és azt mondta: Igen, súlyos a betegség.
A következő 10 napban minden nap elmentem hozzá. Az utolsó látogatássomnál már éppen el akartam jönni, amikor megkövetelte, hogy feküdjek fél órára az ágyra és utána menjek haza. Lefeküdtem és hirtelen azt láttam, hogy felhők özönlenek rám. Csukott szemmel láttam a felhőket. Amikor kinyitottam a szememet a felhők eltüntek. Azt gondoltam, hogy felhős kint az időjárás. De a felhők csak akkor voltak ott, amikor becsuktam a szemeimet. Reszkettem.

„Ez egy nagyon szines fiú!“
Aztan kinyílt az ajtó és bejött egy nő a fiával. Azonnal láttam, hogy mennyire beteg a fiú. Több színben játszott a teste és beteg volt tetőtöl talpig. Azt mondtam: Ez egy nagyon szines fiú! A sámánnő hallotta ezt és megkérdezte: Ki mondta ezt? Gyere ide! Maga mellé ültetett és néztük a betegeket. Elkezdte nekem mondani, ahogyan a betegeket gyógyítja. Nagyon érdekelt ez engem. Nem tudtam, hogy a szellemi világban az ember arany és ezüst kesztyűket tud felhúzni és egy sapkán keresztül tud látni. De ő tudta. Ő felhúzta a kesztyűt és a sapkát. Ezek voltak az eszközei. Elvette a betegségeket a szervekből. Azok úgy néztek ki mint szines folyadékok, majd belehajította zsákokba, amiket aztán elégetett. Megkérdeztem, honnan van nekem ez az ajándékom. A sámánnő nem tudta megmagyarázni. Azt mondta: Nem tudom hogy hogyan és hogy miért teszi. Egyszerűen csak így született. Más embereknek is feltettem ezt a kérdést, de ők sem tudták megválaszolni. A lámák sem tudták, senki sem tudta. De egy jövendőmondó azt mondta nekem, hogyha nem gyógyítom az embereket, akkor Isten engem meg fog büntetni. E félelem miatt elkezdtem a mágiát gyakorolni.

Varázslatok
Nagyon korán keltem fel, kántáltam és éreztem egy energiának a folyását mintha valamilyen szél töltött volna be. Reszkettem. Amikor kántáltam, nem tudtam, hogy miféle erő vett körül. Furcsa dolgok kezdtek el történni. Láttam, hogy a varázslatok működtek és emberek meggyógyúltak, főleg a gyerekek. Gyorsan ment és egy alkalom elég volt. Gyerek abbahagyták a dadogást meg a bepisilést. Összehoztam párokat, akik már válófélben voltak és nem akartak együtt élni. Ez örömöt adott nekem. Azt gondoltam, hogy jót teszek az emberekkel. Aztán nagyon nehézzé vált az élet vidéken és egy városba költöztünk. Majd nem mindenünket eladtuk. A városban rokonoknál laktunk. Munkát és lakást kellett keresnünk. De telt az idő és semmit sem találtunk. A képességeimre a városban nem volt szükség, ezért eldöntöttem, hogy bútorokat gyártok. Találtam egy munkát de hamar abba kellett hagynom. A családom eltávolodott tőölem. Nem tudtam gondoskodni róluk. Nem tudtam, mit tegyek. A feleségem elhagyott és magával vitte a gyerekeket. Egyedül voltam.

Üvöltő szív
1996-ban egy nyári éjszakán nem tudtam elaludni. Töprengtem. Azt gondoltam, hogy én egy jó ember vagyok. Soha senkinek semmi rosszat nem tettem, de a világ körülőttem olyan útálatos és kegyetlen. Néha szerettem volna kimenni és mindenkit megölni. Mind az a nehézség, amin átmentem, majdnem megbolondított. Egyszer csak hirtelen egy látomást láttam. Olyan volt, minta egy vonat ment volna el mellettem és láttam az egész életemet az elejétől fogva. Embereket, akikkel találkoztam, bűnöket, amiket elkövettem, dolgokat, amiken átmentem, embereket, akiket megbántottam. El akartam fordulni, becsuktam a szemeimet, de a látomás továbbra is ott volt. Amikor tizenéves korba jutottam, már nem bírtam elviselni. Üvöltöttem, mert annyira fájt a szívem. Elmúlt a látomás és rájöttem, hogy nem voltam méltó, hogy ezen a Földön éljek. Nem voltam méltó a feleségemhez és a gyermekeimhez. Annyira nyomorultúl éreztem magam. Azt gondoltam, hogy öngyilkosságot kell elkövetnem és befejeznem az egészet. A fürdőszobába mentem.

Váratlan fordulat
Nagyon gyorsan mentem. Aztán egyszer csak úgy éreztem, mintha valaki megfogta volna a vállamat és megfordított volna. El voltam képedve. Mosolyogtam és visszamentem. Kiváncsi voltam, hogy mi fog következni. Hirtelen megálltam a könyvesszekrény mellett. Kinyitottam és ott volt egy könyv. Megragadtam. Az a Biblia volt az, amit sok évvel azelőtt vettem - nem tudtam hogy miért. Nyugodtan álltam és éreztem, amint valaki nagyon gyengéden megérinti a vállamat és megfordít. A hálószobába mentem és elkezdtem Mózes második könyvét olvasni. Hajnali két óra volt. Azt a részt olvastam, ahol Isten arra tanítja a népet, hogy miként áldozzanak, hogyan válasszanak ki és öljenek meg egy bárányt. Meg voltam rettenve. A takaró alá bújtam, a Bibliát a párnám alá tettem és elaludtam. Reggel emlékeztem arra, hogy valami történt. Utánanéztem. Megtaláltam a Bibliát a párnám alatt és láttam, hogy mindez valóságos. Felkeltem és békességet éreztem. Ùgy éreztem magam mint egy gyermek. Elmúlt a keserűség. Azt gondolom, az volt a megtérésem kezdete. Megújúltnak éreztem magam.

Taoizmus, wushu és szellemek
A következő két évben egy új szellemi bázist kerestem. Tanúlmányoztam a Taoizmust. Nagyon közel állt hozzám. Az egyetlen dolog, amit nem gyakoroltam, a meditálás volt, mert tudtam, hogy az nagyon veszélyes. Wushut (ez egy keleti harcművészet) gyakoroltam és azáltal az energiát egy bizonyos testrészemben tudtam koncentrálni. Azt át tudtam változtatni és még ütni is tudtam vele. De féltem attól, hogy meditálás közben elhagyjam a testemet. Ezért nem meditáltam.
Aztán eldöntöttem, hogy szellemekkel fogok kommunikálni, mert mindenki azt mondta, hogy a szellemi világ beteljesedett. Láttam azokat a lényeket különböző formákban mint három fejű kígyó, gömböc, csontváz vagy másmilyen formában. Néha láttam egy emberi arcot, amint hihetetlen sebességgel száguld körbe és vegül egy golyóvá változik. Az az arc nyekergő hangokat adott ki. Olyan szörnyű hangot mintha sok szörnyeteg lett volna benne. Ès nem múlt el. Meg voltam rettenve, amikor Petropavlovkában találkoztam egy emberrel aki jobbra és balra küldte az átkokat.

Azok a lények állandóan körülvettek. Minden éjjel, amikor lefeküdtem óriási szemeket láttam magam előtt. Egy méter volt közöttük és mindegyik egy méter átmérőjű volt. Több éven át ilyen látomásaim voltak. Megkérdeztem a lényt, hogy kicsoda és miért teszi ezt, de nem volt válasz. Egyszer amikor lefeküdtem éreztem, amint emelkedek. A takaró lecsúszott. Meg voltam rettenve és nem tudtam, hogy mi történik. Elkezdtem körbe nézni. A feleségem aludt és nem érzett semmit. Amikor a takaró leesett, észrevettem, hogy nem tudtam a feleségemet a kezemmel elérni. De aztán valahogy mégis sikerült megérinteni a vállát és ezt mondtam: Irina, repülök. Kinyitotta a szemeit és levegőben látott engem. Megfogta a kezem és lehúzott. Hová mégy? kérdezte. Leestem és leszakadt az ágy. Akkor megértette, hogy valamilyen szörnyű dolgok történtek velem. Elmondtam neki, hogy szellemektől vagyunk körülvéve és nagyon megijedt. Azt mondtam neki, hogy azok tudnak mozogni, közeledni és távolodni. Rám nézett és nem tudta felfogni, hogy mi történik. Egyszer amikor összevesztünk erősen megütöttem, és a rokonai eldöntötték, hogy megbüntetnek engem és megvertek. Akkor azt kérdeztem magamtól, hogy emberek miért élnek. Ha megint jönnének, megölhetnének engem, mert nagyon könnyű megölni egy embert. Akkor azon tünődtem, hogy én miért élek.

A felavatási szertartás
Amikor a rokonaimmal beszélgettem azt mondták nekem, hogy Irkutsk környékéről származok és így egy sámánra van szükségem. Aztán találtam egy sámánnőt és meglátogattam őt. Ő azt mondta nekem, hogy már két évvel azelőtt kellett volna, hogy sámán legyen belőlem. Ez Vera Petrovna volt, a mi sámánnőnk Bokhanból. Megkérdeztem tőle, hogy mit kell tennem, és ő mindent el mondott nekem. Először is azt mondta, hogy szükségem van egy bizonyos pénzösszegre. Csodálkoztam, mert az egy nagy összeg volt. A következő hét hónapban keményen kellett dolgoznom. Végül sikerült annyi pénzt megspórolnom, amenyi szükséges volt a szertartásra. Aztán elmentem Bokhanba és minden jól ment. Találtam egy sámánt és más embereket, akik elvállalták azt, hogy tanuim legyenek a szertartáson. Ez azzal járt, hogy nekik 16 üveg vodkát kellett meginni - ez nem tréfa. Èn magam nem ittam, de mégis a szertartáson háromszor kerültem önkivületi állapotba, úgy hogy nem tudtam, hogy mit teszek. Nem emlékszem rá, hogy hogyan kerültem egy folyóhoz, ahol aztán befejeződött a szertartás. Amikor hazamentem, megdöbbenve láttam, hogy a rokonaim vártak rám. Elmondták nekik a sámánok, amit akkor én még nem tudtam, hogy én most már egy igazi sámán voltam. Akkor megkezdődött a sámáni életem.

Kiábrándulás
Boldog voltam, hogy segíthettem a rokonaimnak gyógyítás és jövendölés által. A szellemek, amelyek velem voltak, munkálkodtak és olyan dolgokat is tettek, amiket nem vártam tőlük. De egy éven belül rájöttem, hogy a szellemek nem állhatatosak. Szeszélyesek mint egy terhes nő. A mai napon ezt akarják, a következő napon amazt. Ez engem nagyon boszantott, mert nem magyarázhattam el a pácienseimnek, hogy úgy tűnik a mai napon a szellemek nam hajlandóak dolgozni. Aztán mentségekhez és hazugságokhoz folyamodtam. A szellemek beszámíthatatlanak voltak és féltem, hogy egy napon teljesen cserben hagynak. Megkérdeztem más sámánokat, hogy ők hogyan kezelték ezt a problémát. Azt mondták, hogy ez általános és én rájöttem, hogy egyben nagyon veszélyes is. Ha azok a szellemek rokonok és szeretnek, akkor miért nem működnek jól? Mért kívánnak neked rosszat? Nem tudtam ezt megérteni. Eldöntöttem, hogy megint meglátogatom Vera Petrovna sámánnőt.

„A te védelmeződ Krisztus!“
Mint sámán, az első évem végén voltam. Megkérdeztem tőle, hogy az életem miért nem javúl. Az emberek, akik hozzám jöttek azok segítséget kaptak, de nekem a szellemek nem segítettek, hanem inkább ártottak és nem adtak nekem békességet. Előfordult, hogy az éjszaka közepén felkeltettek és a fülembe üvöltöttek vagy megütöttek. Nem tudtam aludni, hanem hallgatnom kellett a történeteiket arról, amit éppen a feleségem vagy más sámánok csináltak. Erre nem volt szükségem. Megkérdeztem tőle, hogy ez mért van így. Rátette az ujját egy pénzérmére, becsukta a szemeit, öt percen át így ült ott aztán felkiáltott: Szasa! A te védelmeződ Krisztus! Jézus a te támogatód! Nincs szükséged azokra a szellemekre! Azt gondoltam: Miköze ennek Krisztushoz, ha én egyszer egy sámán vagyok? De ő kitartott e mellett. A földre esett és el kezdett imádkozni. Èn sokkolva voltam és megfordultam, hogy lássam hogy Jézus mögöttem van-e. Becsuktam a szemeimet, de nem láttam semmit. Körbe néztem és továbbra sem láttam semmit a falakon kivül. Ő tovább imádkozott. Még egy ideig ott álltam, aztán távoztam. Ez az eset után elhatároztam, hogy egyszerűen várni fogok. Nem gyakoroltam a szertartásokat és senki sem jött hozzám. Egyedül a szellemek maradtak. Az estéken megtöltötték a lakásomat. El akartam őket űzni. De amint megjött a reggel az első látogatókkal visszajöttek és ráültek az anyámra és a fiamra és rossz gondolatokat okoztak. Sok harcaink voltak, mert a szellemek az anyámat és a fiamat rászedték a harcokra. Nem volt nálunk se béke se szeretet. Volt hogy ölelkeztünk és meleg érzéseink voltak egymás iránt aztán megint meghidegültünk egymás iránt és külön mentünk. Féltem ettől.

Sorsfordító meghívás
Egyszer kaptam egy meghívást evangéliumi keresztényektől, akikkel együtt dolgoztam egy iskolában. Te félsz a mi Istenünktől? - kérdezték. Azt válaszoltam, hogy nem félek Istentől. A szellemektől féltem. Ezt mondtam nekik: Ha valaki megüt titeket, akkor csendben maradtok. Emberek rossz dolgokat tesznek nektek, de ti áldjátok azokat az embereket. Én ezt nem értem.
De amikor elmentem a gyülekezetükbe akkor megdöbentett engem az a szeretet, amelye irántam tanusítottak. Úgy éreztem, hogy már hosszú ideje vártak rám. Eljöttem és ez boldoggá tette őket. Mindenki ismert engem, de én senkit sem ismertem. Éreztem, hogy a légkör meleg és nyugodt. Szerettem ezt és a szoba közepén ültem. Megkezdődött a hirdetés, én meg hallgattam. Érdekelt engem, ahogyan kommunikáltak Istennel. Akartam Őt látni, tudni hogy, hogyan néz ki. Becsuktam a szemeimet, de nem láttam semmit. Meglepődtem. Miét nem láthattam Jézust? A szellemek nem fosztottak meg a spirituális látástól és a hallástól. Mindig láttam szellemeket, itt viszont semmit sem láttam.

Éreztem, hogy az itteni Szellemnek egy hihetetlen ereje volt. Hallottam, amint egy asszony mondta: Istenem, kérlek érintsd meg a szivemet. Eldöntöttem, hogy ezt megismétlem. Amikor ezt mondtam, könnyek öntötték el szemeimet. Sírtam és semmit sem tehettem ellene. Akkor Isten megérintett szellemben és felemelt engem és ezt mondta: Tekints a gyermekekre. Ők örvendeznek. Te meg olyan nyomorult és boldogtalan vagy.
Egy fekete pocsolyát láttam magam körül. A fekete folyadék úgy vett engem körül mint egy kabát. Abban a pocsolyában ültem és sírtam. Amikor Isten engem visszahelyezett megint az emberekre néztem. Ők énekeltek, én meg sírtam. Aztán felálltam, sohajtottam és észrevettem, hogy valami nehezet elhagytam, amit abba a szobába vittem magammal. Könnyebbnek éreztem magamat.
Mindig, amikor gyülekezetbe mentem, sírtam. Amikor Isten mondott nekem valamit, elkezdtem sírni. Amikor ez harmadjára történt, akkor felmentem a lelkészhez. Megöleltem és ezt mondtam neki: Az utolsó darab jég, ami az ötven év alatt felhalmozódott, a mai napon elolvadt. A lelkész megölelt engem. Olyan jól éreztem magam. Azt gondoltam, hogy a keresztyének Istene igaz, és az Ő szeretete oly nagy.

Sötétségből világosságba
Attól az időtől kezdve keresztény akartam lenni, olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges. Meg akartam ismerni Istent és hasznos akartam lenni. Ha Isten ilyen csodákat tesz az én életemben, akkor Ő ezt mindenkivel meg tudja tenni. Eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életemet. Megtértem, elfogadtam Jézust és be akartam merítkezni, mert az nagyon fontos. Amikor ezt megtettem, akkor hazamentem és körülnéztem, hogy vannak-e még szellemek. De csend és béke volt otthon. Az anyám mélyen aludt. Hamar lefeküdtem és 24 órán át aludtam. Amikor felkeltem, elmondtam az anyámnak, hogy keresztény lettem. Elfordúlt tőlem, mert kommunista volt. Szellemileg vak volt és nem tudott velem osztozni örömömben. Rájöttem, hogy már előrehaladott korban voltam és hogy szolgálni akartam Istent. Ő megáldott engem, amikor kerestem Őt. Megadta nekem az ima ajándékát és sokszor órákon át imádkoztam. Soha nem éreztem ilyen örömöt azelőtt. Isten mindezen átvitt engemet. Imádkoztam azért, hogy feleségem visszatérjen Moszkvából. Isten ezt meghallgatta és ő visszatért. Most én és a gyülekezetem a rokonaim megváltásáért imádkozunk.

El szeretném mondani, hogy Isten továbbra is szól hozzám. Isten azt mondja nekem, hogy Ő mellettem van akkor is, amikor dolgok kellemetlenül mennek. Isten beszél a testvéreimen keresztül. Most már tudom, hogy Ő engem sohasem fog elhagyni. Emberek mindig valami tartósat keresnek. Ezt keresik a rokonaik és barátaik között, de nem találják. Azt akarom, hogy tudd, ne keress túl sokáig. Csak látogass meg egy keresztényt és megtalálod azt, amit keresel. Örülnék, ha megtudnám, hogy valahogy segítettem neked, Istent megtalálni. Örülnék ha találkoznák veled és beszélhetnék veled Istenről és azokról a csodákról, amelyeket Ő megtett az én életemben. Ő adott nekem más ajándékokat is, amivel tudok szolgálni a testvéreim felé. Hála Istennek, hogy Ő engem hasznosnak talált. Olyan boldog vagyok most, hogy ezt szavak ki sem fejezhetik. Jöjj Istenhez, olyan hamar, ahogyan csak tudsz, mert a világ csalóka. Senki sem fog téged jobban megérteni mint Isten. Az Ùr áldjon benneteket.

Gondolatok a fordítótól
Alexander sok mindenen átment, amellyel sokan, sajnos még keresztények is, szeretnek próbálkozni. Fontos megfigyelni, hogy Alexander útja a szellemi lejtőn jógán keresztül kezdődött meg. A jógának a háttere a hinduizmusban van. Aki jógázik mindenképpen ajtót nyit sötét erőknek és hatalmaknak az életében.

Így van ez a keleti harcművészetekkel/sportokkal is mint a wushu, kungfu, karaté, judo stb. Ezek mind a keleti vallásokból származnak és valóságos ördögi erőket szabadítanak fel, amelyeket olykor érezni is lehet. Ezt tapasztalta Alexander, amikor érezte, hogy olyan energiát összpontosított a testében, amelyel még ütni is tudott. Ezek a dolgok egyre mélyebb sötétségekbe vitték, egészen addig, amig elkezdett szellemekkel kommunikálni. Ez által kiszolgáltatta magát a démonoknak, azok meg egyre inkább jogot formáltak hozzá. Folyamatosan kínozták és teljesen megfosztották a lelki békéjétől. Csak Jézus tudta őt ebből megszabadítani. Amikor Istenhez fordult, akkor a démonok eltávoztak tőle, mert tudták, hogy már nem nincs joguk hozzá.

Dávid zsoltárában olvassuk: Megsokasodnak fájdalmaik azoknak, akik más Istenek után sietnek.... Zsolt. 16,4
Ezek a „más Istenek“ démonok, amelyek a pogány vallások mögött rejtőznek.

Pál apostol írt arról, hogy Isten megszabadított minket a sötétség hatalmából és átvitt minket az Ő szeretett fiának országába... Kolossé 1,13

Ezeket tapasztalta meg Alexander. Az ő története legyen figyelmesztetés mindenkinek, aki jógával, vagy valamilyen keleti harcművészettel/sporttal vagy mágiával szimpatizál és segítség azoknak, akiket gonosz szellemek kínoznak.
Van egy kiút amelynek a neve: JÉZUS KRISZTUS