Jézus csodái
Lázár feltámasztása 25. rész
(János 11, 1-54)

A farizeusok most valóban súlyosan megriadtak. Arra számítottak és joggal (lásd: János 12, 10-11; 17-19), hogy e hatalmas tett hatni fog a népre. Ezért összegyülekeznek a tanácsban az Úr ellen és az Ő Felkentje ellen. Nem szűnnek meg kutatni, hogy vajon "ez az ember", ahogy becsmérlően nevezik Őt, Aki még a saját vallomásuk szerint is "sok csodát tett" (ApCsel. 4,16), vajon nem helyezi e őket is Isten hatalmába, nem lehet valóban Izrael megígért Királya. Állításának igaz vagy hamis volta úgy látszik, sohasem fordul meg a fejükben, hanem csak az, hogy az állítások elismerésének milyen hatása lesz rendjük világi szerencséjére. Erről elmélkednek bizonyos új szempontból: "Ha egyszerűen csak hagyjuk Őt, mindenki hisz majd Benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is". A közvetlen kapcsolat, amit levezetnek Jézus mint Krisztus elismerése és a római hatalommal való összeütközés között, valószínűleg ez volt. Ha a nép elismerte Őt Messiásnak, Ő majd az életükre kerül vagy kényszerből teszik oda (János 6,15). Erre megpróbálkoznak, hogy lerázzák az idegen igát, de a próbálkozást letöri a jelenlegi Róma túlereje. Aztán pedig felhasználja a lehetőséget arra, amire már régóta vártak, és általános söprögetést végezve, elveszi tőlük mindazt, ami még megmaradt hatalmukból és függetlenségükből, "a helyet is, a népet is". Vagy anélkül, hogy számítanának a tényleges lázadásra, feltételezhették, hogy az a puszta tény, hogy a zsidók elismernek egy Messiást, más szóval, saját királyukat, felingerli Róma féltékenységét, amit lázadásnak tekintenek, hogy rendkívüli büntetésekkel torolják meg. Hogy mennyire érzékeny volt ez a féltékenység és milyen könnyen fellehetett kelteni, erre ezernyi bizonyítékunk van. "Te vagy a zsidók királya?" (János 18,33; vesd össze: ApCsel. 16,21; 17, 7-8). Erre a római kormányzó azonnal közbelép. A kérdés továbbra is fennáll, hogy akik ezt a veszélyt feltételezték, tényleg érzik a félelmet, amit vallanak? Vagy csak színlelik a Krisztus szolgálatának e következményeitől való félelmet, ha akadályozás nélkül eltűrik? Vagy a szanhedrinben lévő egyik párt miatt hajszolják ezt a nézetet (lásd: János 9,16), amit csak így lehetne más irányba terelni, hogy ne alkalmazzák a most Vele szemben elképzelt szélsőséges intézkedéseket? A görög magyarázok általában feltételezik, hogy csak színlelték ezt a riadalmat. Én elhiszem, hogy itt őszinték voltak. Azonban e riadalom mellett mélyebb és sokkal rosszindulatúbb indítékok működhettek elméjükben. Ámen!