Jézus csodái
A második csodálatos halfogás 3. rész
(János 21, 1-23)

Péter bejelentése, hogy "elmegyek halászni", nem azt jelenti, ahogy furcsán magyarázták, hogy elveszítette minden hitét Jézusban, mint Messiásban, megtagadta apostolságát és vissza akart térni régi foglalkozásához. Egy tanító abban az új királyságban, amit az Úr állított fel, követi a zsidó rabbik bölcs tanácsát, akik mindig akarták, hogy legyen bizonyos szakmájuk vagy foglalkozásuk, amihez visszatérhetnek szükség idején. Mindnyájan tudjuk, hogy Pálnak milyen jó szolgálatot tett mestersége a sátorkészítés (2Tesz. 3,8). Péter hívását a régi munkatársakhoz azonnal elfogadják: "Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Erre elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak". Az történt most velük, ami közülük talán hárommal vagy néggyel egy korábbi alkalmon (Lukács 5,5). Már feltámadhatott elméjükben egy homályos érzés, hogy ez az éjszaka szellemi ellenpontja annak a másiknak. Ha azonban több lett volna, mint a homályos előérzet, akkor hamarabb felismerték volna Urukat, Aki "Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton". Megfelelő volt az idő, mert "Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás" (Zsoltárok 30,6; vesd össze: Zsoltárok 19,5; 143,8). A hely sem volt alkalmatlanabb. Jézus szilárd talajon állt, ők még mindig a nyugtalan tengeren. És bármennyire is nézték: "a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az". (vesd össze: János 20,14; Lukács 24,16), és idegenként szólítja meg őket: "Fiaim, nincs valami ennivalótok?" E kérdésre, el tudom képzelni, ezzel a barátságos érdeklődéssel nem keveretlen kíváncsiságra "így válaszoltak Neki: Nincs". A kérdést valóban azért tette fel, hogy a saját ajkukról jöjjön a vallomás, mert helyes, hogy az ember szegénységének a megvallása előtte járjon Isten bőséges és kegyelmes gazdagsága áradatának (vesd össze: János 5,6; 6, 7-9). Ámen!