Jézus csodái
A tengeren járás 2. rész
(Máté 14, 22-33; Márk 6, 45-52; János 6, 14-21)

"De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magányosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott." Ettől kezdve a szeretet vigyázó tekintetével "meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel" (2Mózes 3,7; 1Zsoltárok 56,9). Uruk távollétében nem voltak képesek semmilyen tényleges haladásra: mert ellenszelük volt és a tenger háborgott. Vitorlájuk természetesen semmit nem használt nekik. Ezért most "a negyedik éjszakai őrváltás idején", közel a reggelhez és minden erőlködésük ellenére nem értek el messzebbre, csak "mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira", ami aligha több mint fele az útnak, mert a tó negyven vagy negyvenöt futamnyi volt keresztirányban. Hirtelen látják Urukat "járni a tengeren" és már közel a hajójukhoz. Az volt a célja az éjszaka minden eseményének, ahogy Khrüszosztomosz jól kifejti, hogy magasabb dolgokra képezze a tanítványokat, mint amit eddig megtanultak. Az első esetben a vihar, amiről már hallottunk (Máté 8,24), nappal történt, ez éjszaka. Akkor az Úr jelen volt velük a hajóban, de meg kellett tanulniuk hitben járni és nem látásban. Ezúttal egyedül küldi be őket a veszélybe, mint ahogy az a bizonyos gondoskodó anyamadár kidobja fiókáit a fészekből, hogy észre vegyék, van szárnyuk, és tanulják használni azokat. Felébreszti bennük a bizalmat az Ő mindig kész segítségével. Amikor már megpróbálta őket a végletekig, "a negyedik éjszakai őrváltás idején", ugyanúgy reggel, mint korábban, amikor kiszabadította őket egy nem jelentősebb, de hatalmasabb méretű szabadítással (2Mózes 14,24), megjelenik mellettük, és tanítja őket mindarra, ami ezután életükben az eljövendő kísértés viharában támaszuk lehet. Arra, hogy a közelükben van, nem látható talán testi szemükkel, mégis valóban jelenlevő segítség a bajban, a szükség idején. Ámen!