Jézus csodái
Jairus lányának feltámasztása 7. rész
(Máté 9, 18-19. 23-26; Márk 5,22. 24. 35-43; Lukács 8, 41-42. 49-56)

A halálból való feltámadás csodáit, amelyek közül ez az első, mindig úgy tekintik, mint Krisztus hatalma legfenségesebb kiáradását; és joggal. Az egészség és betegség közti határvonal nem határozott. Gyakori az átmenet ebből amabba. Ugyanígy a viharokat felváltják a csendes időszakok. Krisztus szava, ami lecsillapította a vihart, egy pillanatban azt eredményezte, amihez legvégül el kell jutniuk, a természet körülményeinek. Még a víz borrá változtatása és a kenyér megszaporítása sem analógia (hasonlóság, egyezés) mértékű a természetben, jóllehet eléggé ritka. Így van ez a legtöbb más csodával is. A halál és az élet közti szakadék azonban fennáll, amit tapasztalataink szerint semmilyen más tényező nem képes áthidalni még képzeletünkben sem. Ezért nem meglepő, hogy az ilyen csodák, jelek ellen jobban tiltakoznak, mint az Úr többi hatalmas tettei ellen. Most megfelel az idő arra, hogy mondjunk valamit azokról a kapcsolatokról, amelyekben a három csoda egymás mellett áll. Ugyanis nem pontosan ugyanazok a csodák ismétlődnek háromszor, hanem úgy fogható fel, hogy mindegyik eset még csodálatosabb kiáradása Krisztus nagy hatalmának, mint az előző. Azonnal felismerjük Lázár feltámadásában, aki négy napot át halott volt (János 11,17), hogy ez hatalmasabb csodatett, mint a fiatalember feltámasztása, akit temetésre vittek (Lukács 7,12), akinek temetése a zsidó szokás szerint egy kis időközzel, legalább egyetlen nappal követte a halált. Abban a csodában Krisztus hatalmának hatalmasabb kiáradása volt, mint a jelenlegiben, amiben az élet lángja mint valami eloltott viaszgyertyáé még könnyebben újra felgyújtható volt, amikor így kapcsolatba került vele, Aki minden élet forrásának a lángja. Megmérhetetlenül bővelkedőbb lesz ezeknél annak az órának a csodája, amikor minden eddig elhunyt, akiket már eltemettek, némelyiküket sok ezer évvel azelőtt a halál porába, elhagyja sírját ugyanarra a felébresztő szóra (János 5, 19-29). Ámen!