Az Úr Jézus csodáinak szellemi tanítása 37. rész
A megpróbáltatás 2. rész

b) A második vihar (Máté 14, 22-32; Márk 6, 45-51): Ez alkalommal nem azért tette próbára az Úr a tanítványokat, hogy lássa, mennyire bíznak benne, hanem oktatni akarta őket. Márk 6,52-ben ezt olvassuk: "... nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg volt keményedve". A próbatétel azért volt szükséges, hogy Mesterükhöz közelebb kerüljenek. Máté és Márk is úgy írja, hogy az Úr "kényszerítette" őket, hogy szálljanak a hajóba, előzzék meg őt, menjenek át a túlsó partra. Ő nem megy velük. "... felment a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor beesteledett, egyedül volt ott" (Máté 14,23). Az övéi a tengeren vannak, a bárka küzd a hullámokkal és az ellenszéllel. Ő nem siet azonnal a segítségükre. Csak az éjszaka negyedik szakaszában megy feléjük, a vízen járva. Ha a tanítványok gondoltak volna Mesterükre, rögtön tudták volna, hogy csak Ő képes erre. De inkább egy kísértetre gondolnak és rémülten kiáltoznak: "Ez kísértet!". Jézus így nyugtatja meg őket: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!". Péter azonnal kész, hogy első legyen, arra kéri az Urat, hadd menjen hozzá, a vízen járva. Az Úr egyszerűen válaszol: Jöjj! Péter elindul Jézus felé, de ahelyett, hogy az Úrra nézne, a hullámokra tekint, s elkezd süllyedni. "Uram! Ments meg!" - kiált a tanítvány. Jézus azonnal felé nyújtja a kezét, és szemére veti kicsinyhitűségét. Mindketten belépnek a hajóba, a szél elcsendesedik. A többiek dicsőséget adnak Jézusnak, felismerik végre, hogy Ő valóban Isten Fia. Ehhez a felismeréshez az kellett, hogy megpróbáltassanak a viharban. "Mikor azt mondtam, az én lábam eliszamodott, a Te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem" - mondja a zsoltáríró (Zsoltárok 94,18). Amikor úgy érezzük, eltévedünk; az ellenség támad, ez a szél, erősödik a hangja, elcsúszunk - nézzünk az Úrra, valóban Őrá! Megment felénk nyúló keze, csakúgy mint Pétert, vagy a zsoltárírót. Márk evangéliumának 6. fejezetében az ellentét még jobban kifejezésre jut: Jézus fönt a hegyen imádkozik , a tanítványok a tenger közepén, a hajóban vannak (Márk 6,47). Fentről látja őket, hogy "gyötrődnek az evezéssel". Így van ez ma is. Az Úr mindegyikünk útját ismeri, követi, tudja, mi okoz egyiknek, vagy másiknak gondot, a mennyben: "... Ő mindenkor él, és közbenjár érettünk Istennél" (Zsidók 7,25). Jób egyik barátja, Elihu képletesen az élet viharairól beszél (Jób 36,29; 37,21). Ebben a leírásban a fellegek, a villámok, a mennydörgés a próbákat jelképezik; a világosság pedig az isteni közbeavatkozást: "Értheti-e valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását? Íme szétterjeszti magára az Ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit. Mert ezek által ítéli meg a népeket, ad eledelt bőségesen. Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen. Az Ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról. Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből" (Jób 36, 29-34) "Halljátok meg figyelmesen az Ő hangjának dörgését... az ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig... Isten az Ő szavával csodálatosan mennydörög, nagy dolgokat cselekszik, úgy, hogy nem érthetjük... vízzel terheli meg a felleget, áttöri a borulatot az Ő villáma; ... az Ő vezetése alatt mindazt megteszi, amit parancsol nekik a föld kerekségének színén. Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt. Vedd ezt füledbe... állj meg és gondold meg az Istennek csodáit... Néha nem látjuk a napot, bár az égen ragyog, eltakarják a felhők, de a szél elűzi, és kiderül az ég" (Jób 37, 1-20). Gyakran nem értjük Isten útjait, de akkor is bízhatunk Benne: a próba elmúltával kiderül az ég. Ámen!