Isten nevei 3. rész
1. rész
Jahve (Jehova) (Úr Isten) (1Mózes 3,1; 2Mózes 6,3)

1Mózes 3,1: "A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett, és mondja az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" 2Mózes 6,3: "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.
1. Az Ószövetségben Jahve (Jehova) Isten tulajdonneve: A héber 'elóhím szó általános isten-név, az Ószövetségben egyaránt jelentheti Istent és a pogány isteneket. A különböző népek más-más néven tisztelték nemzeti isteneiket (például Dágón, Bírák 16,23: "És mikor a Filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy az ő istenüknek, Dágonnak nagy áldozatot áldozzanak, és hogy örvendezzenek, mondják: Kezünkbe adta a mi istenünk Sámsont, a mi ellenségünket"; Kemós, Bírák 11,24: "Hát nem úgy van-e, hogy amit bírnod adott neked Kámos, a te istened, azt bírod? Mi meg mindazoknak örökségét bírjuk, akiket az Úr, a mi Istenünk űzött ki mi előlünk."; Milkóm, 1Királyok 11,5: "Mert Salamon követi Astoretet, a Sídonbeliek istenét, és Milkómot, az Ammoniták útálatos bálványát."). A Jahve név ilyenformán minden más istentől megkülönböztető tulajdonnév. Mózesnek jelentette ki magát először e néven Isten (2Mózes 3,15: "És ismét mondja Isten Mózesnek: Így szólj az Izrael fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre."), hozzáfűzve, hogy Ő ugyanaz, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak is Istene volt, ha ők más néven - »Mindenható Isten« (2Mózes 6,3: "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes." vesd össze 1Mózes 17,1: "Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelenik az Úr Ábrámnak, és mondja neki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.") - ismerték is. De Jahve az igazi szent név (Zsoltárok 103,1: "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét."), amely dicsőséges és félelmes (5Mózes 28,58: "Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden igéjét, amelyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét"), éppen ezért nem volt szabad könnyelműen, »hiába« ajkukra venni az embereknek (2Mózes 20,7: "Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi."). Ez utóbbi a 3. parancsolat tiltása, melyet aztán a kései zsidóság annyira komolyan vett, hogy inkább sohasem mondták ki ezt a szent nevet, hogy valamiképpen ne vétkezzenek. Nem mondták ki még a Biblia olvasásakor sem, hanem helyette egy másik istennevet olvastak: 'adonáj = »Uram«, vagy »az Úr«. A Krisztus születése körüli századokban még csak mássalhangzókat írtak a zsidók a Jahve név ilyen mássalhangzós leírása: j-h-v-h (a szó végi h-t azonban a héberben általában nem ejtik). Mikor aztán a Kr. u. 6-7. században a magánhangzókat is jelölni kezdték, az 'adonáj szó magánhangzóit írták a j-h-v-h betűk közé, így jött létre az az »öszvérolvasat«, hogy jehová, közönségesen Jehova. A középkori, valamint a reformátorok által készített Bibliai fordítások olyan helyeken, ahol szükség volt az eredeti név leírására ezt a hibás Jehova nevet adták (például 1Mózes 22,14: "És nevezi Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés."; 2Mózes 6,3: "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes."). Ámen!