Az idő és az örökkévalóság küszöbe:
A negyedik parancsolat a szombat törvénye: "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon át teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugszik. Ezért megáldja az Úr a szombat napját, és megszenteli azt." (2Mózes 20, 8-11) Tehát ez a szombat vagy shabbat törvénye, ami a megpihenés, a nyugalom ünnepe. Az eredeti kifejezés jelentése szerint ez a munkától való megszűnés, a nyugalom napja. Pihenőnap. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a parancsolatban nemcsak a munkától való megszűnésnek a napjáról beszél Isten, hanem említ még további hat napot: hat napon keresztül kell az embernek dolgozni, akkor kell az akaratát, a gondolatait, az érzéseit, a fizikai erejét mozgósítania, a hetedik napon ettől meg kell szűnnie, és azt a napot meg kell szentelnie. A Szentírás szerint a hetedik nap nem a vasárnap, hanem a szombat. Szeretném aláhúzni, hogy ez a parancsolat úgy kezdődik: "Megemlékezzél…" A kifejezés arra utal, hogy már az Izraellel megkötött szövetség előtt megvolt a szombat törvénye. Tehát nem az Izraellel való szövetségkötés hozta létre a shabbatot, a szombatot, nem csupán egy zsidó ünnepről van itt szó, hanem ez a látható világnak egy tartópillére, amit Isten a Teremtéskor határozott meg, és ami a Teremtés történetében van leírva: "Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnik a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott; és megáldja Isten a hetedik napot, és megszenteli azt…" (1Mózes 2, 2-3) Mit jelent az, hogy megáldotta? Azt, hogy Isten megosztja a javait a szombati nap által. Azt jelenti, hogy a hét napból egyetlenegy van olyan, amelyet Isten természetfölötti módon megérintett. Hat napon keresztül az ember a munkájával, a feladataival, vagyis a világban, földi dolgokkal foglalkozik. A hetedik nap viszont kilép az anyag hatalma alól, a látható világ fölé emelkedik, Isten jelenlétébe. Szombaton az ember közvetlenül Isten képmásaként, Isten hasonlatosságára teremtett lényként létezik. Nem munkálkodik, pihen, és Isten ebben az állapotában is megáldja, ahogyan ezt a 127. zsoltár tartalmazza: "Hiába nektek korán fölkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek: szerelmesének álmában ad eleget." (Zsoltárok 127,2) Az áldás nem csupán egy ünnepi, például karácsonyi jókívánság. A Bibliában, ha Isten valakit megáldott, az azt jelentette, hogy megosztotta vele mennyei és földi javait. Tehát a szombat ilyen módon találkozási pont a látható és a láthatatlan világ között az ember számára. A szombat az idő és az örökkévalóság küszöbe. Ha ilyenkor az ember úgy cselekszik, ahogy Isten mondja, akkor az időbeliségében képes megtapasztalni az örökkévalóságot, ami sokkal nagyobb áldásból részesíti őt, mint más napokon a munkája által megszerzett javak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a hét minden napját szombattá kellene tennie. A Biblia szerint az embernek hat napon át dolgoznia kell, a hetedik napon pedig tevékenységétől meg kell szűnnie, hogy az istenképűség belső tartalmát megélje ezen a napon. A második dolog a szombattal kapcsolatban a Szentírás szerint: Isten megszentelte, vagyis elkülönítette a többi naptól. A shabbat nem olyan profán nap, mint a többi. A szombat 24 órája más, több, mint a hét többi napjának 144 órája. A szombat transzferencia-képességgel van felruházva Istentől. Ez azt jelenti, hogy közvetíti mindazt az isteni áldást, amely az emberi szükséget képes betölteni. A shabbat órái Isten természetfölötti jelenlétére vannak rendelve, amely az ember számára életet közvetít. Ezen a napon az ember élete, ereje, egészsége, képességei képesek megújulni. A szombat törvényének a legfontosabb célja az élet, a Krisztus. Ezért mondta a Názáreti, hogy "a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért" (Márk 2,27). Vagy más helyen: "A szombatnak is ura az Embernek Fia." (Máté 12,8) Tehát a szombat a Teremtéstől fogva a Krisztus uralma alá rendeltetett, hogy az e napra vonatkozó isteni törvényeket betartó ember az ószövetségi korszakokban is Krisztus áldásából, kegyelméből részesülhessen. A szombat az egész emberiség számára rendelt ünnep - minden ember számára, akik betartják e nap törvényét, áldást közvetít. Az Új Szövetségben a szombat jelentősége azért módosult - pontosabban: teljesedett be -, mert a szombat végcélja, Krisztus emberi természetet, hús-vér testet öltött fel magára, és ezáltal minden emberhez közel hozta a shabbat igazi célját, az örök életet. Pál apostol a Kolosszeiekhez írt levélben a szombatot az eljövendő dolgok jelképeként értelmezi, aminek jelentéstartalma természetfölötti valóságot jelöl és közvetít: a Krisztust. A Krisztussal való életközösség miatt hangsúlyozza azt a keresztényeknek, hogy "senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold, vagy szombat dolgában, melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé" (Kolosse 2, 16-17) Az Új Szövetség nem eltörölte, hanem beteljesítette a shabbat természetfölötti jelentését, tartalmát, ahogyan ezt a Zsidókhoz írt levél tartalmazza: "Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének, mert aki bement az Ő nyugodalmába, maga is megnyugodott cselekedeteitől, miképpen Isten is a magáéitól." (Zsidók 4, 9-10) Ugyanebben a fejezetben pedig azt olvashatjuk: "Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba…" (Zsidók 4,3) Tehát a shabbat szellemi tartalmának a megvalósulása az Új Szövetségben, az Atyával, a Fiúval, a Szent Szellemmel való közösség a hívőknek választási lehetőséget ad a szombattal kapcsolatos ószövetségi törvény formális betartását illetően. A Názáreti Jézus és a farizeusok közötti, szombattal kapcsolatos konfliktus hátterében ez a kérdés állt. Ugyanakkor a szombattal szembeni történelmi keresztény magatartásnak antijudaista gyökerei vannak: a 2. század közepe táján terjedt el a keresztény világon belül a szombat felcserélése a vasárnapra, főként az úgynevezett Barnabás-levél hatására, de ez a felfogás Izrael kegyelemből való végleges elvettetésének a teológiáján alapult. Az apokrif levél szerint Isten nem csupán Izraelt, hanem a szombatot is elvetette. Ezt a hamis interpretációt az Ézsaiás 1,13-mal támasztották alá, amely szerint: "Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel utálat előttem; újhold, szombat, s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek…" Ezzel szemben az igazság az, hogy a próféta a szombat megünneplésének a módját, és nem magát a szombatot utasította el. Pál apostol szerint a szombat az Új Szövetségben is megtartható: "Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel; és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel." (Róma 14,6) Majd így folytatja: "Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé." (Róma 14,10) Ámen!