Most, amikor egy évvel újból öregebbek lettünk, most, amikor újból fölnyilallik szívünkbe a kérdés, hogy honnan jöttünk és hová megyünk, esztendő fordulásakor, désfalvi áldott szokás szerint, e templom előtti téren keressük a felnyilalló kérdésre a választ: honnan? – hová?

Az első kérdésre, hogy felelni tudjunk, vissza kell nézzünk a múltba, vissza kell nézzünk a tegnapokba, az elmúlt esztendőkre és évtizedekre, s a visszanézés perceiben érezzük meg, hogy a múltunknak milyen nagy súlya van,  milyen nagy örökséget hagytak ránk, milyen nagy szellemi, erkölcsi szent örökségnek a hordozói vagyunk.

1993-as esztendő minden hajlékba bizonytalanságot hozott, mert amikor a hétköznapi ember nem lát világosan, és nem érti a 2x2 vaslogikáját, amikor botorkázunk, s amikor fátyol van a mi szemeink előtt, akkor senki nem mondhatja, hogy boldog volt az elmúlt esztendő. A boldogságnak a tört szárnyú madarát tartottuk tenyerünkben. Több volt a megpróbáltatás, több volt a naponkénti kihívás, és esztendő végére kevéske az az eredmény, amit a szívben fel tudunk mutatni.

Hogy honnan jöttünk, tudja mindenik. Azt a 365 napot, amit megfutottunk istenhittel, bizakodással, reménységgel, még egy ilyen világban is, amikor szinte naponta érezhetted, mintha isten elfordította volna tekintetét a mi útjainktól. Itt, ahogy a templom előtt állunk, a másik kérdés is földereng a szívünkbe, hogy hova megyünk? S akkor ez a parányi istenhit, ami a léleknek csendességében meg tudott őrződni, ez a parányi istenhit élteti a reménységünket, hogy most igaz, hogy hó borítja határainkat, de a hótakaró alatt alszik a jövendő, és színesre álmodja a jövőt.

Testvéreim! Esztendő forduláskor tudjál mélyen látni, legyen röntgenszemed, ami átsugárzik a testen és meglátja a valót, hogy bár fagy van, hó és hideg, de alól a búza alszik, és boldogabb jövendőről álmodik, hogy lesz munkáskéz, lesz szorgalom, lesz becsület, lesz igazmondás, a szépnek megálmodott jövő lassan valóra válik.

Higgy abban, hogy nem véletlenül indulunk el templomok árnyékából egy esztendő megfutására, higgy abban, hogy a hétköznapok világában, az esztendők gondterhelt súlyai alatt, ha nem is hallod a harangok hívó szavát, de ilyenkor megcsendül lelkedben a visszhang, és ideszólít bennünket, hogy egymáshoz simuljunk, egymást bátorítsuk, hogy fától fáig tovább lopjuk a mi életünket, tovább vigyük azt a szent örökséget, amit atyáinktól kaptunk.

Emlékek mindig erőforrások az ember számára. Még a fájó emlékek is tudnak erőt adni, de mennyivel inkább lelkesítik a szívet az olyan emlékek, amihez szépség, öröm, jókedv és boldogság tapad.

Adj hálát Istennek, hogy itt állhatunk egy közösségben, itt állhatunk egymás mellett, és itt köszöntjük az 1994-es esztendő első perceit, itt erősítjük egymás reménységét, egymás lelkét, biztatjuk, hogy tovább haladjunk életünk utjain.

Maradjon velünk az Isten a maga irgalmával és bűnt megbocsátó szeretetével. Maradjon e faluközösséggel, hogy a megértő békesség és a jó munka uralkodjék minden emberi szívben. Maradjon e templomon, hogy a munkában és a hétköznapi világban elfáradt ember, ha betér ide imádkozni, enyhületet találjon. Isten vezessen a maga jóságával, hogy világos értelmünkkel és érző szívünkkel a békességet munkáljuk ezen a földön. Akkor a fel-felnyilalló kérdések, hogy honnan? - hová? ha zakatolnak a mi lelkünkben, minden ember becsülettel meg tudja válaszolni: Istentől jöttem, és Istenhez megyek, azzal a lélekkel, amelyet tőle kaptam kegyelmi szent ajándékul. Adja a jó teremtő, hogy a maga gazdag áldásával szebbé tudjuk varázsolni az elkövetkezendő újévet, hogy férfiak és asszonyok, öregek és gyermekek, vezetők és vezetettek egymásra találva zengjük a hálaadó zsoltárt, zengjük az istendicséretet, hogy „erős vár nekünk az Isten”.

A boldogságnak, a megelégedésnek és a reményteljességnek szent éve köszöntsön ránk. Adja a jó Isten, hogy ne csak szóban, hanem lélekben is boldogabb újesztendőt megérhessünk. Minden e faluban lakónak innen a templom elől szálljon szívemből és lelkemből a jókívánságnak üzenete. A mi teremtő Istenünk maradjon mindig mivelünk.

Ámen.

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeznek, és ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország és a hatalom és a dicsőség, mindörökké.

 Ámen.

Bálint B. Ferenc, unitárius lelkész

Désfalva, 1993 december 31