A Csöd a legsötétebb buddhista út.

Előzmény

Válasz

Részlet a Vörös lakoma leírásából, melyből kiderül, hogy a Buddhizmus a csendes Sátánizmus egyik igen sötét formája.


A vörös lakoma a tulajdonképpeni kivégzés. Az aszkéta az anyagi káprázat-léttől magát egyszersmindenkorra lemetszi. A sangsara-Ént kivégzi.

A chöd, vagyis az egész tibeti misztika, a Bön alapja: a migspa. A migspa elképzelést jelent. Az ember meditációja alatt bizonyos, nagyobbára meghatározott képet erősen megragad és önmagát minden erejével ebben a képbe éli. Gondolataival oly sokáig és oly intenzíven rögzíti, hogy a kép benne életre kel. Mikor a képet életre keltette, önmaga rendesen már eksztázisban van. A lélek egy elemét autonómmá kell tenni: ez az okkult lélektan alapvető mozzanata. Ez a migspa.

Az eljárás rendkívül veszedelmes, mert az autonómmá vált kép könnyen olyan tevékenységet fejthet ki, ami az aszkétára végzetes lehet. A fontos ez: mindig csak egy bizonyos határig szabad menni és az éberséget oly magas fokra kell fejleszteni, hogy az autonóm kép az ember fölött sohase lehessen korlátlan úrrá. Ezt a bonyolult és magas rendű helyzetet persze csak hosszas gyakorlattal lehet elérni. A chödben felidézett képek megszámlálhatatlan tibeti aszkétajelöltet megőrjítettek, sőt meg is öltek. A vörös lakoma bevezető képe mindjárt az, hogy a Vajra-Dakini (az aszkéták védőistennője) a yogint egyszerűen lenyakazza. A lefejezés után kiteríti, megnyúzza, beleit kitépi, a keselyűknek szórja. A chöd szereplőjének mindezt a lehető legélénkebben át kell élni: látni kell önmagát, amint nyakából vérsugár tör elő, amint hasát feltépik, szerveit szétszórják s bűzös madarak marakodnak fölötte.

A chöd misztérium külsősége a következő: az aszkéta, vagy a naljorpa, ahogy a tibetiek hívják, a kéziratban elsorolt eszközökkel, megválasztott helyen, időben, teljesen egyedül, meditációba merül. Az elmerülés azzal szokott kezdődni, hogy a Mandalát nézi. A Mandala misztikus jelképszerű ábra, vagy rajz. Mikor az utasításban kívánt kép már él és a naljorpa az eksztázis szélére ért, kezdődik a rituális tánc.

A tánc geometrikus mozdulatok egymást követő sora. Kézzel és lábbal szigorúan, milliméterre meghatározott mozdulatokat kell tenni. A levegőbe, a földre szimbolikus ábrákat kell írni, ütemben dobbantani, közben a tamburint (damura) ütni és a lábszárcsontból készült kürtöt (kangling) megfújni.

A dob és a kürt a démonokat vacsorára hívja. Az asztal terítve van: az abrosz az aszkéta bőre; a lakoma maga: az aszkéta húsa, csontja, vére. Közben hangosan imádkoznia kell, hívnia kell a Legmagasabbat (Dharma-Kaya, szó szerint a Legmagasabb Lény szellemteste), hívja a gurut, az őskor nagy mestereit és bizonyos pontokon ki kell mondania a nagy "Phat" varázsszót.

A vérfagyasztó dráma tetőpontjára ér. A vörös lakoma értelme ez: "elgondolhatatlan idők óta, megszámlálhatatlan alakban elemésztettem töméntelen lényt, táplálékra, ruházatra, élvezetre, díszre, mindenféle egyéb szolgálatra s elkényeztetett testemet így tartottam fenn, így voltam elég erős ahhoz, hogy az elmúlással szembeszálljak. Most elkövetkezett a nap, hogy tartozásomat megfizessem. Ezt az élősdi testet áldozatul ajánlom fel s odaadom a megsemmisülésnek. Odaadom testemet az éheseknek, véremet a szomjasoknak, bőrömet a ruhátlanoknak, csontomat tüzelőül azoknak, akik fáznak. Örömeimet odaadom azoknak, akik szenvednek, életem leheletét odaadom azoknak, akik ezzel életben akarnak maradni" (David-Neel).

Az aszkéta végül lemond minden előnyről, ami áldozatából reá hárulna. Kéri a Nagy Tudást, hogy az eredményt, amit elért, tegye semmivé. Nincs szüksége kiváltságra, nincs szüksége dicsőségre. Mit akart? A valóságot megismerni és a káprázatot eloszlatva a valóságba visszatérni. Nincs szüksége hírre, névre, dicsőségre - névtelen akar maradni. "Nem kell jutalom. Az igazság birodalmában nincs érdem!"

Ezután a szellem nyílegyenesen fölemelkedhet és visszatérhet a Dharma-Kayaba, - a nirvánába. S azok a napok, vagy hónapok, vagy évek, amelyeket az aszkéta még itt a földön tölt, teljesen Énjéről való lemondásban teljenek el. Az emberiséget szolgálja. A szolgálat pedig az, hogy figyelmeztesse a többi embert: a lélek itt, most az emberi alakban kivételes alakot ért el, mert dereng benne valami kicsiny világosság. Amíg tompa, kába növényi, állati, vagy démoni lényben élt, tehetetlen volt. Most itt az alkalom arra, hogy tökéletesen felébredjen. A naljorpe életét annak szenteli, hogy a világosságot terjessze és minél több embert felébresszen.

Válasz