A reformáció kori Angliában eltörölték, mint ünnepnapot és munkanappá nyilvánították a Bibliát legbuzgóbban olvasó protestáns vezetők.
Miért? Mert nem tartották e napot Jézus születésnapjának.

A Biblia mit mond?

A 4 evangélium közül kettő is beszámol az Úr születésének körülményeiről – Máté, Lukács!!!! – de egyik sem jegyezte föl, hogy pontosan mely évben és mely hónap, mely napján született. Nem tartották fontosnak, ahogy az Újszöv. egyéb része sem tartalmazza se az idő megjelölését, sem a megünneplésre való buzdítást.

Alexandriai Kelemen egyházatya kb. 200 körül számolt be, hogy egyiptombeli (!!!! – emlékezzünk az Exodusra, hogy onnan jött ki a zsidó nép és mi is a Szellemi Egyiptomból - bűneinkből) - teológusok foglalkoznak ezzel a kérdéssel számára is meglepő módon.
Ők kb. május 20-ára tették, ezek után foglalkozva a kérdéssel, maga Kelemen nov. 17. körülre gondolta.

Hyppolitos nevű tanító Augustus uralkodása 42. évének dec. 25. napjára tette, ami szerinte szerda volt.
De Itáliában egy ideig a hívők nagyobb csoportja március 25-ét tartotta a hivatalos dátumnak, mert úgy gondolták, ez a Teremtés napja is.

De majd minden hónapra esett egy-egy elgondolás a születési dátumra vonatkozólag az évszázadok során.

Tertulliánus (kora kiemelkedő egyháztanítója) által felsorolt egyházi ünnepek között sem szerepelt, se a mártír Iraeneus püspök által említettek közt. 245-ben Origenész pedig a leghatározottabban elutasította.

A 354-ben összeállított Philocalus Kalendáriumban viszont már szerepelt dec. 25-e, mint Jézus születésnapja.
Aranyszájú Szent János úgy írt 380-ban, hogy még 10 éve sincs, hogy bevezették ezt az ünnepet.

A keleti egyház jóval később csatlakozott csak ehhez, Damasus pápa kifogásolta is, hogy épp Jeruzsálemben nem ünneplik, holott Rómában már 50 éve hivatalos ünnep, és oda küldte a Biblia latin nyelvű fordítását elvégezni Szent Jeromost.
Ott csak a 300-as évek végén, a 400-as évek elején cerebráltak először karácsonyi misét, legutoljára Jeruzsálemben vezették be, de csak mint a szent család ünnepét.

Az egyházatyák kezdeti ellenszenvét az a tény váltotta ki, hogy a téli napfordulóra esett, ami köztudottan pogány ünnep volt, és a perzsa Mithrász, és az egyiptomi Hórusz tiszteletéhez kötődött – vagyis a legyőzhetetlen napistenhez.

274-ben még Aurelianus kihirdette, hogy a birodalom legfőbb védelmezője a napisten, és templomot is emelt neki.

Ehhez szorosan kapcsolódott az anyaistennő kultusz is Babilontól Rómáig, ma a Mária kultuszban teljesedik ki, különösen karácsony táján (születés – Ave Maria ének).

Egyiptomban Hórusz minden évben megszületett az örök szűz Ízisz istennőtől.
A katolikus liturgiában vonásait a „kisjézus” vette fel, aki minden évben megjelenik kisdedként ott, ahol várják Hóruszhoz hasonlóan, anyja karjaiban.
Így jelent meg megerősítésül különböző katolikus szenteknek is az évszázadok során.

Páduai szent Antal, híres ferences szerzetes, elmondása szerint ő valóságosan fogta a kisdedet a karjaiban, mindmáig így is ábrázolják templomi szobrain.

Ennek a hiteltelensége és démonikus eredete abból ered, hogy Jézus nem jelenhet meg kisdedként – ellentétben a pogány-démoni szellemiségű Hórusszal -, mivel felnőtt, erőteljes férfiként halt meg és támadt föl és ül most is dicsőséges testben az Atya Isten jobbján a Mennyben.

Mi lehet a szellemi háttere, hogy karácsonykor mindenki késztetést érez az ajándékozásra, nagy evésre-ivásra, vendégeskedésre???

Az egyik modern teológiai válasz az, hogy egy pogány szellemiség járja át a légkört, ami ilyenkor az erre való nyitottság miatt felerősödik.

Ennek a forrása e szerint egy ősi római ünnepkör, a SATURNÁLIA.

Minden év dec. 17. és 23. között ünnepelték Saturnus isten tiszteletére – kezdetben 3, majd 5 napon át. Ő egykor király volt a monda szerint Itáliában és uralkodása alatt volt az aranykor: bőség, jólét, ahol nem volt rabszolgaság, erőszak, háború, nem ismerték a pénzt, a bűnt.

Rá mókázással, ünnepségekkel, munkaszüneti napokkal emlékeztek meg. Mindenki rokonlátogatóba ment, ajándékokat adtak, elsősorban a gyerekeknek, de egymásnak is, mécseseket, agyagfigurákat, gyertyákat, később drágább ajándékokat.
Napokig ettek-ittak, és a rabszolgák együtt ehettek uraikkal, tiszteletet kaptak uraiktól, szabadon beszélhettek – a házat ilyenkor szabad háznak nyilvánították – tudósít róla Seneca.

A fenyő

Fényesen földíszített karácsonyfa igazi szimbóluma – a fenyő számos nép jelképrendszerében szerepel.

A jászol – a keresztes háborúk alatt és után terjedt el, állítólag az elsőt maga Assisi Szent Ferenc állította érzelmekre ható, gyakorlatias hagyományteremtéssel.

A germánok megtérésével érzelmesebb, meghittebb vonásokkal gazdagodott korábban is a karácsony, már akkor olvasztottak be a téli napfordulóhoz köthető szakrális pogány hagyományokat.
A régi mondavilágban a fenyő szerepe egyenlő volt a gonosz szellek távoltartásával.
Hiedelemviláguk szerint, ha közel húzódtak az örökzöldhöz, úgy védelem alatt voltak.
Ezért vitték be a házba.
Ekkorra datálják az Ó, Tannenbaum… kezdetű dal születését is.
A fenyőre erősített gyertya tűzvarázslás, a születendő napisten győzelmét hivatott erősíteni.

Kapcsolódnak még egyéb pogány rítusok, ami nem kerüli el a katolikus templomot sem, az egyház egyetértésével, hozzájárulásával, elfogadásával történik: Luca-széke készítés és arról az éjféli misén a boszorkány felismerés, a különböző időjárás-jóslással kapcsolatos búzanövesztés, házasodáshoz kapcsolódó babonák és varázslások….

A fenyő megjelenik még a görögöknél is, mint Artemisz istennő jelképe, aki később Diánának is tiszteltek, ma iszlám területen Holdistennőként jelenik meg, a katolikus vallásban pedig Máriaként.

Német protestánsok kezdték meghonosítani és terjeszteni a 17. században, alternatívaként a katolikus karácsonyozással szemben és ősi, nemzeti hagyományokhoz fordultak, nem túl szerencsésen.
Először az uralkodó és a vagyonosabb osztályok (Podmaniczky család, József nádor, Brunswik Teréz – 1820-as évek) szentestéin jelenik meg a fényes-díszes fa, később szerényebben öltöztetve a középosztály, majd a szegényebb népréteg is igényt tart rá és divattá válik.
Az erdélyi szászoknál dán példára 1830 körül honosodik meg.

Egy biedermeier verses ponyvatöredék úgy magyarázza a karácsonyfa eredetét, hogy Egyiptomból Názáretbe hazaérve a gyermek Jézus apja munkája során keletkezett hulladék fából keresztet ácsolt, amely ágakat hajtott, majd a lomb kivirágzott és fényes csillagokat termett. A szülők rádöbbentek, hogy épp aznap van Jézus születésnapja, így titokban telerakták a fa ágait mindenféle gyümölccsel, alá ünnepi ruhát tettek. Jézushoz még játszótársai is eljöttek, hogy felköszöntsék…

A magyar karácsony szavunk legnagyobb valószínűséggel a szláv „korcun” szóból ered, ami jelentése – átlépő! Ez a téli napfordulóra utalhat.

Egy másik csoport a keresztények körében elfogadta a karácsony új teológiai magyarázatát, és mint Jézus születésnapját ünnepli, akkor is, ha sok modern felekezet tisztában van vele, hogy nem ezen a napon születhetett, az Ige alapos tanulmányozása során egyértelmű módon.

Ezen közösségek úgy vélekednek, hogy nem bűn megünnepelni, mert nincs tiltva, bár jelezve sem…
Nem befolyásolja az üdvösségemet a megtartása, vagy éppen átlagos napként való megélése.
Ki ezt, ki azt a napot tartja fontosnak…

Mit jelent akkor ma nekünk, újjászületett keresztényeknek ez az ünnep?

Alkalmat látnak benne ezen gyülekezetek, felekezetek, hogy különböző pogány kultuszok és istenségek ünneplése helyett ezen a napon mindennél hangosabban és szélesebb körben Jézus Krisztus örömhírét terjesszék és az Úr legyen a fókuszban az egész világon, és szélsőséges vallási magyarázat, valamint liturgia nélkül, e napot is felhasználják az evangélium hirdetésére, a szeretet közösség gyakorlására.
Isten elorozta ezt a napot a sátántól, ma már senki nem gondol a pogány ünnepekre.
A keresztények dolga ilyenkor hangosan kiáltani, hogy mindenki Jézusra figyeljen, a szeretetre, ami megérkezett 2000 éve általa a világba.
Mi ezt tesszük.

Ha nem hódolunk bálványként a pogány fenyő-kultusz, a fogyasztói társadalom képmutató és szeretetlen ajándékozási láza, valamint a gasztronómia szélsőséges, ördögi színezetű, hedonista oltára előtt, akkor hittel és jó lelkiismerettel tudjuk ezt a napot is az Úrnak szánni és örömmel megünnepelni…A fenyő pedig csak szimbólum marad és szobadísz, ami emeli az ünnepi hangulatot.
Az ajándékok, ha nem visszük túlzásba, és nem az a középpont, valamint a karitatív adományok pedig emlékeztetnek arra, legyünk olyan nagyvonalú és nagylelkű adakozók, mint a Mennyei Atyánk, aki annyira szeretett minket, hogy értünk oda adta egyszülött Fiát. Ezt a szeretetet kell képviselni és bemutatni, tovább adni ajándék, kedves szó, ölelés, bíztató mosoly, élelmiszeradomány, vagy egy kedveskedő műsor, egy látogatás, egy lélekerősítő beszélgetés formájában - mindegy.
Az Ószövetségben kötelező volt az ünnepek megtartása, az ünnep gondolata Istentől ered. Evés, ivás, ima és istentisztelet, lelki és testi megtisztulás, zene és tánc is övezte a 7 zsidó ünnepkört.
Nekünk is jogunk van ünnepelni - miért is ne ünnepelhetnénk meg a mi Megváltónk születésnapját egy közösen elfogadott napon?
Kegyelem alatt élünk, és az ünnepek dolgában nem kell megítélni egymást (erre lehetőséget ad az Újszövetség), ha az nem kapcsolódik vagy eredményez szellemi szempontból bűnt.

Istentől megáldott Boldog Új évet kívánok mindenkinek.Szeretettel. Marika.

Köszönöm Magdika a szép soraidat .Így volna szép ,ha az össze találkozott szeretet, ilyen érzéseket tárolna az emberiségben.

Előzmény

Ámmen ...

NEM áll veled szóba, akkor kérd a JÓ ISTENT Ő ÉRTE is..

Nagyon nagyon értékes intelem, miden szava megszívlelendő. Ó bárcsak sokan e szerint élnénk !? Úgy az elődeink, mi és utódaink, nem menne tönkre annyi házasság és család.

ámen .

Köszönöm,hogy megosztottad ezt a szép imát.Olyan szép ,hogy minden sorát ismételni lehetne.Azon gondolkodok,hogy le irom magamnak,s az unokámmal Karácsonykór a templomban felolvastatom.Áldott Adventet kivánok mindenki számára szeretettel